Ugrás a cikkhez
Reklám

Horvátország javára döntött az Interpol végrehajtó bizottsága szombaton Dubajban, és lehetővé tette Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen kiadott nemzetközi elfogatóparancs megújítását - közölte honlapján a horvát belügyminisztérium.

Hernádi Zsolt korábban egyszer már lekerült a szervezet körözési listájáról, de Horvátország augusztusban újra kérte az Interpoltól, hogy újítsa meg a Mol elnök-vezérigazgatója ellen korábban kiadott körözést. A horvát belügyminisztérium közleménye szerint az ügyben Horvátország és Magyarország írásban alátámaszthatta indokait, miután az Interpol Horvátországgal és Magyarországgal konzultációkat is folytatott. Végezetül mindkét állam részéről lehetőség volt arra, hogy bizonyítékul felhozza állításait az Interpol végrehajtó bizottságának dubaji ülésén, amely után a szervezet Horvátország javára döntött, és megszüntette az összes korábban kiszabott tilalmat.



Orbán Viktor miniszterelnök (k), Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója (j) és Mengyi "Voldemort nagyúr" Roland volt fideszes országgyűlési képviselő a Mol Nyrt. tiszaújvárosi butadién-kinyerő üzemének avatásán 2015. november 10-én (fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

A Mol Nyrt. az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában hangsúlyozta: meglepetést okozott Magyarországon az Interpol végrehajtó bizottságának döntése, amely Hernádi Zsoltot visszahelyezi a vörös körözési listára. A döntés nem veszi figyelembe az ENSZ égisze alatt működő választott bíróság 2016-os döntését, miszerint nem történt bűncselekmény, valamint a 2018 augusztusi magyar bírósági döntést, amely megtagadta a Horvátország által kiadott európai elfogatóparancs végrehajtását, mert a bíróság szerint - az előzményeket és a körülményeket ismerve - a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója nem számíthat tisztességes eljárásra Horvátországban.

A döntés azért is keltett meglepetést, mert 2014 óta Horvátország az ügyben semmilyen újdonsággal nem állt elő. Sajnálatos, hogy Horvátország még mindig nem tartja tiszteletben a nemzetközi bírósági döntéseket, és továbbra is úgy törekszik sajátos céljai elérésére, hogy teljesen figyelmen kívül hagyja a számára kedvezőtlen érdemi ítéleteket. (Az MTI híréből nem derül ki, hogy idézet-e az előző mondat, vagy a távirati iroda megjegyzése - a szerk.)

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Magyar Állandó Értekezlet budapesti ülésén elhangzott beszédében a magyar-horvát kapcsolatokról szólva a Mol problémát is érintette. Kifejtette: eddig azt a stratégiát folytatta a miniszterelnöki tárgyalásokon, hogy a Mol-vitát Magyarország gazdasági és cégvitának, nem pedig kormányközi kérdésnek tekinti. "Igyekeztem elmagyarázni nekik, hogy ha a Mol-problémát felemeljük horvát-magyar államközi kapcsolatok szintjére, az a magyar állam részéről erőteljesebb fellépést fog indokolni és az mérhetetlenül le fogja rontani a horvát-magyar kapcsolatokat" - jelentette ki.

A korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát ügyészség (USKOK) 2013-ban emelt vádat Hernádi Zsolt ellen. Az USKOK szerint a Mol vezetője 2008 és 2009 között tízmillió euró kenőpénzt adott át Ivo Sanader akkori horvát kormányfőnek azért, hogy a Mol megszerezhesse az INA horvát olajipari vállalat irányítási jogait. A Mol Nyrt. és Hernádi Zsolt visszautasította a vádakat.

(MTI)

Korábban írtuk: A szomszéd külügyértől kell megtudnunk, hogy segget csinált a szájából a kormány a horvát OECD-csatlakozás ügyében (is)

Kapcsolódó: Zágráb több mint 10 millió dollárt fizetett ki Mol-INA-ügyben amerikai lobbicégeknek





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából