Az elmúlt hetekben élénk vita bontakozott ki – hol szakmai szervezetek, hol politikusok között – a kerékpárosok közlekedési moráljáról, avagy, ha Tarlós István megfogalmazását átvesszük: „hogyan ejtette túszul Budapestet egy szűk, terrorista kisebbség?” Piros lámpán áthajtó, kivilágítatlan, autók közt szlalomozó, vagy épp járdán a gyalogost leszorító, szabályokra fittyet hányó kerékpárosok – kifejezetten a fővárosban – mára a napi rutin részévé váltak, dühítő és persze veszélyes jelenséggé, amivel valamit kezdeni kell.

Adódik ugyanakkor a kérdés: miért csak a kerékpárosokkal van a baj?

Gyorsan rá is vághatjuk a választ: nem csak velük van baj. A zebra előtt tíz méterrel úttesten átkelő gyalogos, jobbra kanyarodáskor gyalogost elsodró, irányjelzést hírből sem ismerő autós, tömött buszon, metrón tolakodó, majd az ajtóban megálló, sort feltartó utas mind-mind ugyanazon koordinátarendszer oszlopos tagja. Egy tőről fakad ugyanis, ez pedig a közlekedési morál, vagyis annak hiánya.

Nem partnerek, legyőzendő akadályok

A közlekedésben részt vevők nap mint nap tapasztalhatják, érezhetik, hogy az utakon nem partnerek, hanem vetélytársak jönnek szembe, olyan közeget teremtve, ahol a közlekedő jobb esetben csupán nem gondolkodik a másik fejével, rosszabb esetben magasról tesz rá. A lakott területen 90-nel végigszántó, útról leszorító, körforgalomban nem indexelő már az utóbbi kategóriája, akitől joggal tart a többi közlekedő. Ez a fajta mentalitás nem autós privilégium, biciklire pattanva vagy a járdán sétálva ugyanezt a viselkedésformát fogja követni az, aki az autójában ülve legyűrendő akadálynak tekinti a többit.

De hogyan lehetne ezen javítani?

Jelen állás szerint félő, hogy a magyar közlekedési morál fenntartása csak és kizárólag a szankcionálás útján lehet eredményes. Ez a meglehetősen borús vélemény – visszakanyarodva a nyitó gondolathoz – épp a kerékpáros közlekedés minőségére alapszik. Számtalan alkalommal hallani a politikusoktól, hogy elemi szintű KRESZ-oktatásra kéne kötelezni a kerékpárosokat, vagy épp azonosíthatóvá kéne tenni őket.

Igen ám, csakhogy a fővárosban napi 60 kilométert tekerő emberként azt tapasztalom, hogy épp a húszas-harmincas éveiben járó réteg a legszabálytalanabb. Nekik nem kell elmagyarázni a KRESZ-t, hiszen túlnyomó többségük tárcájában ott lapul a jogosítvány is, ahogyan vélhetően a piros lámpa jelentését is megtanulták gyerekkorukban.

Ez a réteg azért szabálytalan, mert egyrészt senki nem szankcionálja őket, másrészt azt hiszi, hogy ezzel nem árt senkinek, holott egyfelől életveszélyes játékot űz, másfelől stresszesebbé teszi a többi közlekedőt, ez pedig újabb és újabb baleseti szituációt teremthet.
A közlekedési morál kérdése önmagában is nehéz terep, hát még úgy, ha a politika – a maga könnyed eleganciájával – ránehézkedik a témára.

Bazsó Bálint írásának folytatása a Barikád hetilap friss számában olvasható.