A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) zsarolásnak és elfogadhatatlan beavatkozásnak minősítette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) levelét, amelyet a nemzeti olimpiai bizottságoknak küldött.

A körlevélben a NOB arra szólította fel a nemzeti ötkarikás szervezeteket, hogy az adott ország bokszszövetségeit vegyék rá: szakítsanak meg minden kapcsolatot az orosz irányítás alatt álló és a Gazprom orosz állami olajipari óriáscég pénzéből működő IBA-val.

Az IBA álláspontját, amelyet az insidethegames.biz portál ismertetett, a 198 országot tömörítő nemzetközi szervezet főtitkára, Chris Roberts fejtette ki. Az IBA-nak - írta - "nincs gondja az olimpiai mozgalommal, tiszteljük értékeit, a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal fennálló feszültséget a NOB vezetésével való konfliktus váltotta ki".

A főtitkár szerint az IBA továbbra is "egységes és erős a boksz fejlődéséért vívott harcban", a nemzeti olimpiai bizottságoknak írt NOB-levél pedig az IBA család belügyeibe való durva beavatkozás példája. "Az ökölvívás hosszú történelmét nem lehet eltörölni néhány rövidlátó ember által játszott politikai játszmával" - szögezte le Chris Roberts, aki bírálta a NOB-ot azért is, mert a jelenleg 44 országot a soraiban tudó új bokszszervezettel, a World Boxinggal akarja az IBA-t lecserélni. A főtitkár szerint "a finanszírozás és a vezetői kompetencia hiánya miatt a sportág fejlődését biztosítani nem tudó szervezetbe való átállás szorgalmazása az egyik legrégebbi olimpiai sportág történetének rombolására és jövőjének aláaknázására irányuló felforgató kísérlet".

A NOB-nak huzamos ideje ellenséges a viszonya a 2020 decembere óta az orosz Umar Krelmjov által vezetett IBA-val, amelyet - mielőtt 2023 júniusában kizárta volna az olimpiai mozgalomból - megfosztott az olimpiai bokszversenyek szervezésétől, saját hatáskörben bonyolította le mind a tokiói, mind az idei, párizsi ötkarikás játékok boksztornáját, egyúttal kilátásba helyezve, hogy a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjában már nem is fog helyet kapni a sportág.

(MTI)