Kedden egy svéd családapa, Christian Zedig - aki egyébként szolgálaton kívüli rendőrtiszt volt - a koppenhágai szurkolói zónában tekintette meg az Elefántcsontpart - Norvégia világbajnoki meccset. A szabadságát Dániában töltő Zedig a svéd válogatott mezét viselte, mivel hazája legjobbjai szintén ezen a napon csaptak össze a franciák mezében játszó afrikaiakkal.
Nem is történt semmilyen különösebb dolog a meccset néző és söröző szurkolók között, amíg egy afrikaiakból álló horda be nem toppant. Egy dán Ekstra Bladet újság által közzétett szemtanúvallomás szerint hét vagy nyolc fiatal afrikai férfi érkezett a mérkőzés alatt, akik Elefántcsontpartnak szurkoltak, de úgy tűnt, hogy inkább a bajkeverés a szándékuk, mintsem a futballnézéssel való foglalkozás. A csoport a svéd és norvég szurkolókat gúnyolta, miután Amad Diallo egyenlített Elefántcsontpartnak. Amikor Erling Haaland a 86. percben megszerezte Norvégia győztes gólját, a skandináv szurkolók reagáltak a korábbi provokációra.

Zedig hazája mezében nézte a norvégok meccsét (fotó: Visegrad24)
A nigrók ezután az "elefántok" veresége és faji ösztöneik miatt tombolni, randalírozni kezdetek: sört és más tárgyakat kezdtek dobálni, majd egy közeli asztalhoz rohantak és megtámadták a svéd és norvég szurkolókat. Az egyik férfi fejbe ütötte Zediget, aki azonnal összeesett. Többen is odarohantak, és többször a fejére tapostak, miközben a földön feküdt, mielőtt elmenekültek a helyszínről.
Zedig olyan erejű ütéseket kapott, amelyek után eszméletét elvesztette. A svéd férfit mentővel vitték kórházba, ám többé nem tért magához. A boncolás megállapította, hogy Zedig nyakcsigolyatörést szenvedett, valamint az ütések következtében nagy kiterjedésű agyvérzés lépett fel nála.
Miután a dán hatóságok nyilvánosságra hozták az egyik afrikai elkövető fényképét, feladta magát pénteken a koppenhágai rendőrségen. A Dániában héderelő niggernek természetesen nem ez volt az első bűncselekménye, s találkozása a törvénnyel. A férfit korábban 7 év börtönre ítélték gyilkossági kísérlet miatt: egy éjszakai klubban mellkason szúrt egy férfit, s akkor csupán a gyors orvosi közbeavatkozásnak volt köszönhető, hogy nem halt meg az áldozata. Akkor a nigró azzal védekezett, hogy ő volt az áldozat, ugyanis megijedt az őt állítólagosan fenyegető férfitől, s ezért elővett egy kést, amivel megszúrta a - fegyvertelen - férfit.

Az egyik gyilkos fenevad (fotó: Visegrad24)
A dán média és a hatóságok már meg is kezdték a maszatolást. Több sajtóorgánum is verekedésről ír, miközben egyértelműen az afrikaiak provokálták az északi szurkolókat, s ők léptek fel brutálisan a fehérek ellen. A hatóságok - egyelőre - nem szándékos gyilkosságként kezelik az ügyet, hanem erőszakként, annak ellenére, hogy többen tapostak egy eszméletlenül heverő férfi fején.
Az afrikai vadember egyébként tagadja, hogy bármiben is bűnös lenne, s vallomást sem hajlandó tenni. Lehet, hogy "ott se vót"?
Zedig nős volt, aki után két kislánya maradt árván.

Cristian Zediget felesége és két kislánya várta haza (fotó: Patriot for Europe)
A fenti eset is rámutat, hogy semmiféle békés együtt vagy egymás mellett élés nem képzelhető el a fehérek és az idegen rasszok között. Akár egy idegen befogadott is pontosan eggyel több a kelleténél.
A fideszes politikusok és influenszerek még mindig azt próbálják letuszkolni az emberek torkán - akár a migrációs paktum elleni tiltakozás kapcsán -, hogy vannak rossz migránsok (illegálisok) és "jó" migránsok (vendégmunkások). A valóság ezzel szemben az, hogy csak egyfajta migráns létezik, amelyikből egyáltalán nem kérünk!
Ahogy akár a Mi Hazánk, akár a tőle jobbra álló politikai mozgalmak is rámutatnak: hosszú távon teljesen lényegtelen, hogy a városainkat elözönlő harmadik világbeli személyek felmenője a kerítésen átmászva, vagy munkavállalói vízummal érkezik hazánkba, mert a végeredmény ugyanaz.
A fehér rassz, a keresztény hit, az európai kultúra, a nemzetünk, népünk és családunk védelme érdekében csupán egy gondolat vetődhet fel a migránsok kapcsán, a remigráció! Aki ettől bármilyen indokkal is el akar térni, az a fenti értékeket végső soron pusztulásba kívánja dönteni, s emiatt magatartását ellenségesként kell meghatároznunk, attól függetlenül, hogy a globalista vagy a "jobboldalról" jön-e.
KG - Kuruc.info