Az Azawadi Felszabadítási Front (FLA) nevű lázadócsoport szombaton bejelentette, hogy támadást indított egy Mali északi részén lévő város ellen, ahol a kormányerők mellett orosz félkatonai egységek is állomásoznak. A mali hadsereg megerősítette a hírt, hozzátéve, hogy öt támadás alatt álló városról tudnak.
Elmaouloud Ramadane, a főként tuaregekből álló FLA szóivője a sajtóval azt közölte, egységeik a reggeli órákban indítottak műveletet a Kidal régióban lévő Anéfis ellen.
A Reuters hírügynökség helyszíni beszámolókra hivatkozva azt közölte, hogy a térség másik két településén fegyverropogást lehet hallani és robbanásokat is jelentettek. Az Anéfistől 240 kilométerre délre található Gao városában élő tisztségviselő azt mondta, feltehetően rakétatámadás ért egy környékbeli katonai támaszpontot.
A hadsereg közlése szerint az FLA dzsihadista csoportokkal közösen indított támadást Anéfis, Gao, Aguelhok, Sévaré, valamint a fővárostól 70 kilométerre lévő Kénioroba börtöne ellen.
Anéfisbe a lázadók a Malit irányító junta elleni összehangolt áprilisi támadása nyomán vezényeltek kormányerőket és orosz zsoldosokat.
Azawadnak nevezik a tuareg lázadók az ország északi részét, amelynek a függetlenségét 2012-ben egyoldalúan kikiáltották, de csak 2013-ig állt fönn.
Oroszország félkatonai alakulatával, az úgynevezett Afrikai Hadtesttel támogatja a mali juntát. Az orosz védelmi minisztérium irányítása alá tartozó szervezet más afrikai országokban, így Egyenlítői Guineában és a Közép-afrikai Köztársaságban is jelen van. Az alakulatból sokan a feloszlatott Wagner magánhadsereg tagjai voltak.
(MTI)