A fenti mondat Csank János száját hagyta el 1997-ben, az akkor még létező Jugoszlávia elleni világbajnoki pótselejtező alkalmával, mikor is egy riporter a félidőben arról kérdezte, mit mond játékosainak a szünetben. A mondat nagyon is helytálló, a „jugók” 5-0-ra vezettek már. A vége 7-1 lett, a belgrádi visszavágó pedig 5-0 oda.

No, de ne hánytorgassuk fel tovább a dicstelen múltat, van éppen elég negatívum jelenünkben is. De ezúttal sem mondhatjuk, csak így tovább, fiúk. Válogatottunk ugyanis – tulajdonképpen – sima 2-0-s vereséget szenvedett Szlovákiától az Eb-selejtezők első fordulójában.

Ne aggódjon azonban a kedves olvasó, nem fogok áttérni ezentúl a politikai jellegű cikkekről a labdarúgásra. Hosszas gondolkodás után azonban úgy döntöttem, miután írtam egy felvezető cikket a szlovák-magyar kapcsán, s egyébként is felfokozott volt a várakozás, és ezt az izgalomteli hangulatot, legalábbis itt, a Kuruc.info hasábjain én is növeltem, úgy kerek a történet, ha sommázom a látottakat, és „papírra” vetem gondolataim.

Viszont a Nagyszombatban lejátszott meccsen sajnos ki kell mondani, megérdemelten nyertek a szlovákok. Persze, ebben a sportágban a szerencsefaktor igencsak fontos, alakulhatott volna akár szerencsésebben is a mérkőzés, adott esetben döntetlenre, de kár ezen lamentálni, magunknak köszönhetjük az eredményt.

Én azt láttam, a szlovákok a gondolkodás gyorsaságában, és egész egyszerűen technikailag nőttek fölénk. Ez eredményezte, hogy a kapu előterében, a támadásaink építésében teljesen tompák, s mondjuk ki, ügyetlenek voltunk. Húszéves szurkolói tapasztalatom: a magyar csapat abban az esetben, ha nála erősebb, vagy csak nagyjából azonos képességű alakulattal találkozik, nagy általánosságban, önerőből egész egyszerűen képtelen gólt szerezni. Kell hozzá egy szerencsés szöglet, szabadrúgás, egy megpattanó lövés, öngól vagy kapitális védelmi hiba az ellenfél részéről.

Némi kivételt képez ez alól a 2016-os Eb, de egyébként sajnos ez a képlet.

Ezt mi, szurkolók évek óta tudjuk, talán bele is törődnénk, ha látnánk, játékosaink ennek ellenére felszántják a pályát, képletesen szólva „meghalnak a pályán”. Hogy ez megtörtént-e az elmúlt mérkőzésen, azt mindenki döntse el. Viszont hallva, olvasva a meccs utáni nyilatkozatokat a játékosoktól – tisztelet a kivételnek – sokak arcán az ült, igazán nem rázza meg őket az eredmény.

Szerettek volna ők nyerni, de hát „ez van”.

Nem, nincs „ez van”. Mert van-e még olyan válogatott Európában, melynek ilyen szerény eredményeihez képest mégis ilyen fantasztikus szurkolótábora van? Hangulatban, szurkolásban viszont rommá vertük a szlovákokat, nézzük ezt a képet:

És a mérkőzés után sem fordult el a csapattól a szurkolótábor. És biztosak lehetnek benne a játékosok, ők ott lesznek vasárnap este a 18:00-kor kezdődő, soron következő meccsen is. Ráadásul ezúttal hazai pályán játszunk a Groupama Arénában. Az ellenfél a világbajnoki ezüstérmes Horvátország. Mondanom sem kell, Szlovákiához képest is jóval magasabb kategóriát képvisel.

Egy újabb vereséggel nagy eséllyel búcsút is mondhatunk az Eb-nek, de minimum olyan helyzetbe kerülünk, nem lesz már saját kezünkben sorsunk. Nem kifogásokat akarunk hallani, tudjuk, hogy Horvátország erősebb. De miért ne lehetne már egyszer úgy kimenni a pályára, miután magukra húzták a címeres mezt: kit érdekel, ki az ellenfél, mi győzni fogunk!

Bocsássa meg nekem az olvasó, hogy nem tudom pontosan idézni, ki és hol mondta, annyi bizonyos, hogy egy korábbi világsztár német válogatott labdarúgó, mikor arról kérdezték, mit gondol arról, Brazília jobb erőkből áll, mint a német válogatott, mik az esélyek? A válasza az volt, igen, valószínűleg Brazília 10-ből 9-szer győzne, de ma mi fogunk.

A játéktudást nyilván nem fog varázsütésszeren feljavulni vasárnapig, viszont a hit egy olyan tényező, ami csak és kizárólag rajtunk múlik. Erő, hűség, remény – ha e jelszó szellemében futnak ki a fiúk a pályára, higgyétek el, az látszódni fog, ami akár az eredményben is megmutatkozhat, ha pedig nem, úgy azt fogjuk mondani, a jobbtól nem szégyen kikapni. De a kishitűségre nincs mentség!

Lantos János – Kuruc.info