Hosszú ideig ellenezte a Nobel-békedíj odaítéléséről döntő norvég bizottság öt tagjából három azt, hogy Barack Obama legyen a kitüntetett - írta egy norvég bulvárlap.

A bizottság egyik tagja túl korainak és túl kockázatosnak tartotta, hogy a mindössze nyolc és fél hónapja hivatalba lépett elnök legyen a díjazott. Egy másik pedig az afganisztáni háború miatt volt ellene annak, hogy éppen Obamát tüntessék ki - írta a Verdens Gang című újság a bizottsághoz közel álló forrásra hivatkozva.
A tagok közül ketten a sajtó nyilvánossága előtt is utaltak rá, hogy fenntartásaik vannak a döntéssel kapcsolatban. A baloldali Agot Valla azt fejtegette a Bergens Tidende című norvég lapban, hogy több vitát várt volna, elsősorban az afganisztáni háború miatt. A jobboldali Inger Marie Ytterhorn pedig - ő volt az, aki túl korainak tartotta Obama kitüntetését - előzőleg az amerikai sajtónak adott nyilatkozatában azt mondta: neki úgy tűnt, Obama nem örül túlzottan annak, hogy neki ítélték a díjat. Igaz, Ytterhorn és a harmadik ellenző, a konzervatív Kaci Kullmann Five megerősítették, hogy támogatják a bizottság döntését.
Hírek szerint a szociáldemokrata Jaglandnak oroszlánrésze volt abban, hogy végül egyhangú döntés született.
Nagyon ritka, hogy a bizottsági tagok ilyen nyíltan beszéljenek a titkos döntési folyamatról. Obama december 10-én veheti át a Nobel-békedíjat a norvég fővárosban.
(MTI)
Kapcsolódó:
- A volt ausztrál külügyminiszter szerint hatalmas ostobaság Obamának Nobel-díjat adni
- Az európai és a japán sajtó egy része szerint sem érdemelte ki a Nobel-díjat az amerikai elnök
- Feje tetejére állt a világ: Nobel-békedíj háborús bűnösöknek