Barack Obama amerikai elnöknek ítélték oda pénteken az idei Nobel-békedíjat.



Kedves ember, a rabbikkal is mindig csak a békéről szokott beszélni



Ma, amikor a szabadságharcosok terroristák,<br>magától értetődik, hogy a tömeggyilkosok<br>szolgái a béke élharcosainak számítanak
A Nobel Bizottság indoklása szerint az amerikai elnök "a nemzetközi diplomácia megerősítéséért és az emberek közötti együttműködésért tett hihetetlen erőfeszítései" miatt kapta a díjat - írja a BBC.

Barack Obama amerikai elnökként "új légkört teremtett a nemzetközi politikában. A multilaterális diplomácia ismét központi szerepet kapott, és hangsúlyosabbá vált az ENSZ, illetve más nemzetközi szervezetek munkája" - idézte a bizottság elnökét az MTI.

A testület különösen nagyra értékelte Obamának a nukleáris leszerelés előmozdítása érdekében végzett tevékenységét. (Persze nem Izrael leszereléséről van szó, hiszen megígérte: elődeihez hasonlóan ő is hallgat a zsidó atomfegyverekről.)

(FN nyomán)

Kapcsolódó: A Hamász szerint még sokat kell(ene) tennie Obamának, hogy a kitüntetést megérdemelje