Elsőfokon elítélte a Debreceni Járásbíróság azt a mozdonyvezetőt, aki a vád szerint elaludt és az általa vezetett tehervonattal egy személyvonatnak ütközött 2023. november 15-én Sápnál - közölte a Debreceni Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.

A férfit 2 év 4 hónap fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a bíróság és 6 évre eltiltotta a vasúti járművezetéstől - áll a közleményben.

A 41 éves férfit közérdekű üzem működésének különösen nagy kárt okozó gondatlan megzavarása és maradandó fogyatékosságot okozó, vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetés vétségében mondták ki bűnösnek - húzták alá.

A közlemény kiemeli, hogy a vádlott, a balesetet megelőző időben, öt éjszakai szolgálatot vállalt önként, az orvosszakértői vélemény alapján az ebből az okból eredő alváshiány vezetett a mozdonyvezető elalvásához.

A bíró súlyosító körülményként értékelte, hogy a cselekmény egy sértettnek maradandó fogyatékosságot okozott, valamint a baleset miatt több mint 136 millió forint kár keletkezett. Ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a vádlott ténybeli beismerő vallomást tett, büntetlen előéletű, valamint négy kiskorú gyermek eltartásáról kell gondoskodnia.

Az ítélet nem jogerős. A döntés ellen az ügyészség súlyosítás, míg a vádlott és védője felmentés miatt jelentett be fellebbezést, így az ügy a Debreceni Törvényszéken folytatódik.

A vádirat szerint a mozdonyvezető az éjszakai órákban indult útnak november 15-én Visontáról Biharkeresztesre egy magán-vasúttársaság tulajdonában lévő, 28 tartálykocsiból álló tehervonat-szerelvénnyel. A mozdonyvezető hajnali 4 óra körül a Hajdú-Bihar vármegyei Sáp település felé haladva elaludt, ezért a vasútállomásra érve nem vette észre a tilos jelzést, és megállás nélkül nekiütközött az ugyanazon a vágányon várakozó két kocsiból álló személyvonatnak, amelyen öten tartózkodtak.

A baleset következtében egy személy 8 napon túl, a jegyvizsgáló 8 napon belül gyógyuló könnyebb sérülést, míg a személyvonat vezetője életveszélyes, részben maradandó fogyatékossággal járó sérülést szenvedett.