Pénteken, alig néhány órával a kinevezése után lemondott tisztségéből a svéd nemzetbiztonsági tanácsadó, miután a kormányfő azt vetette a szemére, hogy nem beszélt egy társkereső oldalon évekkel ezelőtt megjelent, "érzékeny természetű" fotóiról.
A stockholmi kormány tájékoztatása szerint Tobias Thyberg a biztonsági átvilágítás során nem említette meg a Grindr nevű ("LMBTQP+-embereknek" kitalált - a szerk.) online társkeresőn megjelent képeit. Ulf Kristersson miniszterelnök a sajtónak adott nyilatkozatában úgy vélte, az átvilágítás hanyag volt, aláhúzva, hogy Thyberg több olyan pozíciót is betöltött, amelyek során bizalmas információkhoz jutott.
Thyberg még ukrajnai nagykövetként (fotó: Oleg Petrasiuk / Kyiv Post)
Thyberg kevesebb mint 12 órával a kinevezése után mondott le, miután a Dagens Nyheter című svéd lap kérdőre vonta a fotókkal kapcsolatban. A lapnak adott interjújában a férfi elismerte, hogy hallgatott a képekről az átvilágítás során. (Önmagában a deviánskodásért önmagában legfeljebb kitüntetés járt volna - a szerk.)
"El kellett volna mondanom (a kormánynak), de nem tettem meg" - közölte.
Thyberg elődje, Henrik Landerholm januárban kényszerült távozni tisztségéből, miután kiderült, hogy 2023-ban bizalmas iratokat felejtett egy hotelben. Az ezt követően indított rendőrségi vizsgálat szerint a dokumentumokat egy grúz takarítónő találta meg, aki "szélsőséges csoportokkal is tarthatott fenn kapcsolatokat".
A most lemondott nemzetbiztonsági tanácsadó korábban Svédország kabuli és kijevi nagyköveteként is szolgált.
(MTI)