A ruandai csapatok által támogatott M23 lázadószervezet pénteken elfoglalta Bukavu repülőterét, és tovább nyomult előre a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti nagyvárosa irányába. Az Etiópiában ülésező Afrikai Unió (AU) közben a tűzszünet betartását szorgalmazta.

Miután januárban villámoffenzívával elfoglalták Észak-Kivu tartomány székhelyét, Gomát és a város nemzetközi repülőterét, a kormányellenes lázadók és a ruandai csapatok folytatták előrenyomulásukat a szomszédos Dél-Kivuban.

Helyi források szerint a lázadók körülzárták a területet a Bukavutól mintegy 30 kilométernyire fekvő kavumui repülőtér körül.

Lawrence Kanyuka, az M23 szóvivője az írta az X közösségi portálon, hogy a lázadók ellenőrzésük alá vonták a kavumui repülőteret és a környékét "a fenyegetés megelőzése érdekében. A repülőtér ugyanis veszélyt jelent a polgári lakosságra" - tette hozzá a szóvivő.

Félix Tshisekedi kongói elnök a müncheni biztonságpolitikai értekezleten pénteken bírálta a nemzetközi közösséget, mindenekelőtt az ENSZ-t, amiért nem állítják le a lázadók és a ruandai hadsereg agresszióját.

A lázadók múlt héten egyoldalú tűzszünetet hirdettek, amit a kormány hazugságnak nevezett. Az M23 fegyveresei több települést is elfoglaltak Bukavu felé tartva, legutóbb pénteken a Kavumutól hét kilométerre fekvő Katanát.

Az Afrikai Unió Bizottsága pénteken a tűzszünet betartására szólított fel az afrikai államfőknek a kongói válságról tartott addisz-abebai tanácskozása után. Az AU éves csúcstalálkozója szombaton kezdődik.

A három éve tartó konfliktus minapi fokozódása után egy regionális háborútól tartva megszaporodtak a nemzetközi közösségnek a feszültség enyhülésére történő felhívásai. A szomszédos Ugandának és Burundinak, de a Dél-afrikai Köztársaságnak is állomásoznak csapatai a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén a kongói hadsereg támogatására.

Az ENSZ szerint a legutóbbi erőszakcselekményekben megközelítőleg háromezren haltak meg. Gomában a humanitárius helyzet rendkívül aggasztó. Háromszázötven-ezren menekültek el otthonaikból a gomai harcok előrehaladtával, a menekülttáborokat lebombázták és kifosztották, így nincsen fedél a fejük felett - közölte pénteken a világszervezet menekültügyi hivatala.

(MTI)