A kérdés eléggé feltételes, mert a változás szele nem is Magyarországon kezdődött, hanem ott, ahonnan ezek az európai változások általában indulni szoktak, vagyis Németországból.
A szászországi Heidenau önkormányzata megtiltotta ugyanis, hogy botlatóköveket (Stolpersteine) helyezzenek el a település közterületein. A döntést az AfD és a CDU helyi képviselői támogatták, a német oktatási miniszter (szintén CDU-s) és a zsidó közösség egyik vezetője is bírálta azt.
A tiltást kezdeményező képviselők szerint több helyi lakos nem tartotta megfelelőnek ezt a megemlékezési formát, mely ettől persze még sok mindent jelenthet. Heidenauban a városi tanács döntése szerint a megemlékezéseket ezentúl a Nordfriedhof temetőben kellene áthelyezni, így „lehetetlenné válna”, hogy az emberek közvetlenül rálépjenek a járdába süllyesztett emlékelemekre.
Fontos tény, hogy a döntést együtt támogatta az AfD és a CDU, tehát tudtak együttműködni egy ilyen kérdésben. Persze a „nagypolitika” ebben az esetben is más. A már említett oktatási miniszter, Karin Prien szerint azzal, hogy a temetőbe „száműzik” a megemlékezéseket, „a halált helyezik az élet elé”. Hogy miért kell, hogy az élet része legyen, hogy állandóan a holokausztra kelljen emlékeznie az európaiaknak, mint egy állandó bűntudatkeltési forma, arra persze nem tért ki. Saját pártját is ekézte, mondván, hogy a szászországi CDU is „felelősséget visel” a döntés miatt, és arról siránkozott, hogy ismét „láthatatlanná” teszik a zsidókat.

Botlatókő Heidenauban. Apró, mégis több európai országban is elterjedt módszer, hogy naponta (többször) emlékeztessék az európaiakat a holokausztra (fotó: AFP)
Charlotte Knobloch, a müncheni zsidó közösség elnöke és a változatosság kedvéért holokauszt-túlélő szintén bírálta a javaslatot. Szerinte az emlékművek eltávolítása a városi környezetből „teljesen rossz megközelítés”. Nyilván ő azt szeretné, ha minden létező járda tele lenne botlatókövekkel.
Korábban, egészen pontosan 2022 májusában már írtam róluk – sajnos Magyarországot is erősen érinti ezen emlékművek lobbija. Akkor tágabb képet is adtam, hogy kinek, illetőleg kiknek „köszönhető” ez a megemlékezési forma, akit érdekel, az itt visszaolvashatja.
Kiemeltem, hogy Gunter Demnig 1947. október 27-én született Berlinben, ismertségét pedig kizárólag a botlatóköveknek köszönheti. A „náci üldöztetés” elszenvedőinek állít velük emléket több európai országban, köztük persze Németországban és Magyarországon is.
Sokan nem tekintenek neki túlzottan fontos szerepet, mondván a „múltról” van szó, amely hagyományosan kevésbé látható, mint az aktuális problémák, de egyrészt az aktuális bajok is sokszor múltbéli események miatt ütnek akkorát, másrészt az emlékezet- és kultúrpolitika fontos eszköze a társadalom formálásának, irányításának, így aki nem helyez rá kellő hangsúlyt, óriási baklövést követ el.
Demnig is tudta ezt, amikor egy olyan ötlettel állt elő, amely óvatosan, a mindennapok részeként csempészi bele a bűntudatot az európaiak lelkébe, hiszen az utcára az is lemegy, aki egyébként nem foglalkozik az évenkénti hatmillió holokauszt-megemlékezéssel. És reméljük tisztában van ezzel az egyre erősödő AfD is, akik előtt történelmi lehetőség van, hogy fordítsanak ezen a tendencián és visszaadják a németeknek saját öntudatukat. A botlatókövek mellőzése is egy ilyen fontos állomás ehhez.
De mi a helyzet Magyarországon? Tesszük fel a jogos kérdést, a válasz pedig nem túl biztató. Az elmúlt években a közelében nem voltunk annak, hogy hasonló lépés történjen itthon is, és külön érdekes, hogy Németországból jön ismét a sugallat, onnan, amelyet sokan már leírtak, hogy „elveszett”.
A történelem az élet tanítómestere, és azt is megtanította nekünk, hogy Európában a komoly, átfogó változások mindig Németországból indulnak. Most is így lesz? Izgatottan várjuk!
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info