Észak-Korea szerdán több rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát indított keleti partjai felé; a kilövésekre egy héten belül másodszor került sor - közölte a dél-koreai hadsereg és a japán védelmi minisztérium.
A szöuli vezérkari közlemény szerint a rakéták mintegy 400 kilométert repültek északkeleti irányba kilövésük Phenjantól északra eső helyszínétől.
A dél-koreai hadsereg provokációnak nevezte és elítélte a rakétaindítást, valamint minden további, közleményük szerint a térség békéjére és biztonságára súlyos, fenyegetést jelentő kilövésre határozott válaszlépéseket ígért.
A japán védelmi minisztérium megerősítette a szerda reggeli kilövés tényét, hozzátéve, hogy fél órával az első rakétaértesítés után a japán parti őrség újabb ballisztikus rakéta indítását észlelte Észak-Korea területéről. Kihara Minoru, a tárca vezetőjének tájékoztatása szerint az egyik rakéta Észak-Korea keleti partvidéke közelében, a szárazföldön zuhant le.
Az amerikai hadsereg indiai és csendes-óceáni térségbeli parancsnoksága az X-en közölte, hogy tudomása van a kilövésekről, amelyekkel kapcsolatban egyeztetéseket folytat Szöullal és Tokióval.
A fegyverprogramja miatt nemzetközi szankciók alatt álló Észak-Korea legutóbb a múlt csütörtökön kísérletezett ballisztikus rakétákkal. Kim Dzsongun másnap egy urándúsító üzemben tett látogatást, ahol bejelentette, hogy Phenjan jelentősen fokozni kívánja a nukleáris fegyverarzenáljának fejlesztésére, illetve bővítésére tett erőfeszítéseket.
(MTI)