Ugrás a cikkhez
Reklám

Felfüggesztett börtönbüntetésekre ítélte pénteken Párizsban a kiskorúak bírósága azt a hat középiskolást, akit azzal vádoltak, hogy közük volt egy három évvel ezelőtti kegyetlen iszlamista tanárgyilkossághoz.

A 47 éves Samuel Patyt egy 18 éves csecsen iszlamista 2020. október 16-án először megkéselte, majd levágta a fejét a nyílt utcán a Párizshoz közeli Conflans-Sainte-Honorine egyik középiskolájának a közelében, miután radikális iszlamista körökben elterjedt egy videofelvétel arról, hogy a tanár a szólásszabadságról szóló óráján Mohamed prófétáról készült karikatúrákat mutatott be. Az orosz állampolgárságú csecsen gyilkossal, Abdoullakh Anzorovval néhány perccel a támadást követően járőröző rendőrök a helyszínen végeztek.

Az ügyben 2024 végén egy második pert is rendeznek nyolc felnőtt vádlottal a párizsi különleges esküdtszéken.

Öt tinédzser - akik Samuel Paty meggyilkolásának idején 14 és 15 évesek voltak - súlyos testi sértés elkövetésére irányuló összeesküvés miatt álltak bíróság előtt. Őket azzal vádolták, hogy fizetségért cserébe megmutatták a gyilkosnak Samuel Patyt.

Egy hatodik társukat, aki 13 éves volt a gyilkosság idején, rágalmazással gyanúsították. A lány valótlanul állította, hogy a tanár megkérte a muszlim tanulókat, hogy menjen ki a teremből, mielőtt megmutatta a Mohamed-karikatúrákat. A lány valójában nem is vett részt az órán. Hazugsága nyomán indult a közösségi oldalakon erőszakos kampány, amelyet a lány apja, Brahim Chnina kezdeményezett egy iszlamista aktivista, Abdelhakim Sefrioui segítségével, aki felvételeket is készített, és ezekben ráirányította a figyelmet Samuel Patyra. A két férfi a második perben áll majd bíróság elé.

A nyomozás feltárta, hogy alig tíz nap alatt miként került csapdába Samuel Paty a diákja egyik hazugságától az internetes fenyegetéseken át egészen addig, amíg egy dzsihadista jelent meg az iskola előtt azért, hogy megölje. Abdoullakh Anzorov 300 eurót ígért az egyik tanulónak azért, hogy azonosítsa számára a tanárt, akit elmondása szerint "le akar filmezni, amint elnézését kér". A diák a kapott ajánlattal eldicsekedett társainak, de nem akarta egyedül vállalni a felelősséget, így négy barátjával együtt mutatták meg a csecsen terroristának a tanárt.

A tinédzserek ezután lesben álltak az iskola és Anzorov búvóhelye között, a tanítás végén a tanulók megjelölték a pedagógust a dzsihadistának, aki nem sokkal később megölte, majd lefejezte őt a nyílt utcán.

A zárt körben megrendezett, két hétig tartott per végén a legsúlyosabb büntetést - hat hónap letöltendő, de elektromos nyomkövető viselésével kiváltható börtönt, valamint további másfél évi felfüggesztett szabadságvesztést - az a tanuló kapta, akit elsőként környékezett meg a terrorista.

"Személyleírást adott a tanárról a merénylőnek, és elmondta neki, hogy mit visel, és hogy általában milyen útvonalon közlekedett. Órákig vele maradt, és segítette elbújni" - indokolta döntését a bíró. "További tanulókat is befogott arra, hogy megmutassák a tanárt, és megszervezte az őrséget az iskola körül több órára, egészen addig, amíg Samuel Paty ki nem jött" - tette hozzá.

További négy fiatal próbaidőre felfüggesztett 14 és 18 hónap közötti börtönbüntetést kapott. A rágalmazó lányt 18 hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából