Ukrajna kétségtelenül megérdemli a NATO-tagságot - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök a Volodimir Zelenszkij "ukrán" államfővel péntek este tartott közös találkozóját követő sajtótájékoztatón.
A török államfő hangsúlyozta, hogy amióta a feszültség forró konfliktussá vált, azóta Törökország rögzítette, hogy elutasítja ezt a nemzetközi joggal ellentétes háborút.
Hozzátette, hogy "a Krím 2014-es, nemzetközi jogot sértő annektálása óta minden platformon kifejeztük támogatásunkat Ukrajna területi integritása, szuverenitása és függetlensége mellett. A gyakorlatban is demonstráltuk Ukrajnával való szolidaritásunkat konkrét segítségnyújtással politikai, gazdasági, humanitárius és technikai területeken".

Erdogan szerint Zseléék kétségtelenül megérdemlik a NATO-tagságot (kép: AFP)
A két államfő tárgyalását követően Erdogan újságíróknak elmondta, hogy Ankara továbbra is a Törökország és az ENSZ közvetítésével a háborúban álló Ukrajna és Oroszország közt létrejött fekete-tengeri gabonaszállítási megállapodás meghosszabbításán dolgozik.
"Folyamatosan dolgozunk a gabonaszállítás (tengeri) folyosójának kérdésén" - jelentette ki, hozzátéve, hogy a legutóbbi meghosszabbítás július 17-én lejár.
"Oroszország úgy viselkedik, mintha az egész Fekete-tenger az ő birtokában volna" - mondta Zelenszkij, aki az országát ért orosz támadás óta most először látogatott Törökországba.
A török elnök elmondta: Vlagyimir Putyin orosz elnök a tervek szerint augusztusban látogat Törökországba, amikor is, Erdogan reményei szerint, a gabonaszállítás kérdése mellett a fogolycsere kérdése is napirendre kerül majd.
(MTI - MN nyomán)
Korábban írtuk: Putyin először utazik NATO-tagországba a háború kitörése óta
Kapcsolódó:
- Zelenszkij a Felvidéken lobbizott a NATO-tagságért
- Helikopterek, lőszerek és pilótakiképzés - Zelenszkij Prágában is fürdött a felajánlásokban
- Zelenszkij Bulgária után Csehországban folytatja a követelőzést