Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton Szentpéterváron közölte az orosz-ukrán háborúban közvetíteni kívánó afrikai vezetőkkel, hogy Oroszország üdvözli az ukrajnai konfliktussal kapcsolatos kiegyensúlyozott álláspontjukat, és nyitott a párbeszédre.

"Készek vagyunk az építő jellegű párbeszédre mindenkivel, aki az igazság elvein és a felek legitim érdekeinek figyelembe vételén alapuló békét akar" - fogalmazott az orosz elnök.

Az afrikai küldöttségnek, amelyet Putyin a Szentpétervár melletti elnöki rezidencián, a Konsztantyin-palotában fogadott négy államfő - Cyrill Ramaphosa (Dél-afrikai Köztársaság), Macky Sally (Szenegál), Hakainde Hichilema (Zambia), valamint Azali Assoumani (Comore-szigetek), az Afrikai Unió elnöke - a tagja, továbbá Kongó, Uganda és Egyiptom képviselői is helyet kaptak a delegációban. Előző nap a küldöttség Kijevben tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, aki leszögezte, hogy Ukrajna addig nem hajlandó tárgyalni, amíg minden orosz katonát ki nem vonnak a megszállt területekről.

Vlagyimir Putyin üdvözölte a küldöttség tagjait, akik közül Cyrill Ramaphosa a háború befejezését sürgette, majd a comorei, a szenegáli és dél-afrikai elnök álláspontjának kifejtése után átvette a szót.

Az orosz elnök megismételte azt az álláspontját, hogy Ukrajna és a Nyugat kezdte a konfliktust jóval azelőtt, hogy Oroszország tavaly februárban Ukrajnába vezényelte volna a csapatait.

Hangsúlyozta, hogy a Nyugat - nem pedig Oroszország - a felelős az élelmiszeráraknak a világpiacon a múlt év elején történt meredek emelkedéséért.

Közölte a küldöttséggel, hogy az Oroszország által lehetővé tett fekete-tengeri ukrán gabonaexport egyáltalán nem könnyített Afrikának a magas élelmiszerpiaci árakkal kapcsolatos problémáin, mert a gabona többségében a gazdag országokba került.

Kijelentette, hogy Oroszország soha nem utasította el a tárgyalásokat az ukrán féllel, azokat Kijev blokkolta.

Az afrikai béketerv egyebek mellett felszólítja a feleket, hogy a konfliktusban elfogott valamennyi gyermeket vissza kell szállítani a származási helyére. Ezzel kapcsolatban Vlagyimir Putyin kijelentette, hogy Oroszország nem akadályozza meg az ukrán gyermekeket a hazatérésben. "Konfliktusövezetből vittük ki őket, megmentve az életüket" - tette hozzá.

Cyrill Ramaphosa dél-afrikai elnök kifejtette tízpontos béketervét. Közölte, hogy azért utaztak Oroszországba, hogy az Ukrajnával való tárgyalások megkezdését szorgalmazzák. "Azért vállalkoztunk erre a küldetésre, mert nekünk afrikaiaknak, sajnos, számos konfliktust kell kezelnünk, és a párbeszéd és a tárgyalás útján sikerül megoldanunk őket" - mondta. (Hogy eközben gondol-e Ruanda vagy Szomália hírhedt eseteire, vagy csak a dél afrikai fehér gyilkosságokra és a szudáni puccsra, illetve polgárháborúra, nem világos, de eddig nem látszanak a nagy eredményeik - a szerk.)

Putyin közölte: Oroszország nyitott a konstruktív párbeszédre.

(MTI)