Nagy többséggel, 184 igen, hét nem és egy tartózkodás mellett elfogadta szerdán a finn parlament azt a jogszabályt, amely lehetővé teszi az ország csatlakozását a NATO-hoz.



A NATO-főtitkár és a finn kormányfő (fotó: EPA-EFE/Kimmo Brandt)

A tervezetet még Sauli Niinistö finn köztársasági elnöknek is jóvá kell hagynia ahhoz, hogy törvényerőre emelkedjen.

Finnország - Svédországgal együtt - tavaly májusban, három hónappal az Ukrajna elleni orosz háború kezdete után adta be csatlakozási kérelmét a NATO-hoz. Finnországnak 1340 kilométer hosszú közös határa van Oroszországgal, amelynek védelméért mind ez ideáig egyedül volt felelős.

Ahhoz, hogy a két ország teljes jogú tagja lehessen az észak-atlanti szövetségnek, mind a 30 jelenlegi tagállamnak ratifikálnia kell a csatlakozási jegyzőkönyvüket.

Hivatalos török közlés szerint a finn-svéd csatlakozásról szóló egyeztető tárgyalások március 9-én folytatódnak. Recep Tayyip Erdogan török elnök azt mondta: országa kész jóváhagyni a finn csatlakozást, szemben a svéddel. Törökország kezdetektől ellenezte a svéd csatlakozást, mert megítélése szerint Svédország kurd terroristáknak szolgál menedékül.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kedden, a szavazást megelőző napon Helsinkibe utazott, és találkozott Sanna Marin finn miniszterelnökkel, valamint közös sajtótájékoztatót tartott vele. Ezen a csatlakozási szerződés ratifikálására szólította fel a tagállamokat. Marin is ezt tette, és azzal érvelt a finn NATO csatalakozás mellett, hogy a tagság az egyetlen olyan körülmény, amelyet Oroszország tiszteletben tart.

(MTI)

Korábban írtuk: "A területi épségét megőrizni képes Ukrajna magyar érdek" - nagykoalícióba tömörültek a bal- és jobblibek a finn és svéd NATO-csatlakozás ügyében