Donald Trump szerint meg fogja nyerni, sőt ő úgy véli, már kijelenthető, hogy meg is nyerte az amerikai elnökválasztást.

Helyi idő szerint szerda hajnalban adott nyilatkozatában a Fehér Házban az újraválasztásért küzdő Trump kiemelte, hogy számos fontos államban - többek között Floridában, Ohióban és Texasban - sikerült nagy előnnyel nyernie. Hozzátette azt is, hogy jelentősen vezet továbbá Joe Bidennel, a Demokrata Párt jelöltjével szemben három olyan államban is - Pennsylvaniában, Michiganben és Wisconsinban -, ahol még nem zárult le a szavazatok összeszámlálása. "Nem tudnak minket beérni" - fogalmazott az amerikai elnök.

Trump beszéde alatt több kulcsfontosságú ingadozó államban még folyamatban volt a voksok összesítése.

Donald Trump utalt arra, hogy úgy látják, "jelentős csalások" történnek a szavazatszámlálások során, ami szerinte nagyon "kínos" és "csalódást keltő" ügyek, és készen áll a legfelsőbb bírósághoz fordulni ezek miatt.

Az összes szavazat összeszámlálása még órákig, de akár több napig is eltarthat.

LIVE: President Donald J Trump https://t.co/J7hhaUPUf0

— Team Trump (Text VOTE to 88022) (@TeamTrump) November 4, 2020

Az összes államban véget ért a voksolás

Az Egyesült Államok összes szövetségi államában véget ért a voksolás, és bezártak helyi idő szerint szerda hajnalra a szavazóhelyiségek, a végeredményre még órákat, de előfordulhat, hogy akár napokat is várni kell.

Mivel az ország területe több időzónán átnyúlik, a szavazóhelyiségek többórás eltéréssel zártak be. Utoljára Alaszkában ért véget a szavazás.

A koronavírus-járvány miatt az előző választásokhoz képest most sokkal többen szavaztak korábban személyesen vagy levélben, ez utóbbiak összesítése lassíthatja a végeredmény közzétételét. Közvélemény-kutatások szerint jelentősen több demokrata párti szimpatizáns szavazott levélben. Több államban várhatóan napokig tart még, mire az összes leadott voksot hivatalosan összesítik.

Frissítés: a Biden-stáb felháborodott

Jen O'Malley Dillon, Biden kampánystábjának vezetője felháborítónak és példa nélkülinek nevezte Trump kijelentését arra vonatkozóan, hogy bíróság bevonásával próbálná meg leállítani a szavazatok összesítését. "Soha nem fordult elő ilyen, hogy egy amerikai elnök megpróbálná megfosztani az embereket a véleménynyilvánítástól egy országos választáson" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a Demokrata Párt jogászai készen állnak arra, hogy megküzdjenek minden egyes szavazat összeszámolásáért.

Dillon hangsúlyozta: Trump elnöknek nincs törvényes hatalma arra, hogy saját magát kiáltsa ki győztesnek vagy hogy befolyásolja a szavazatszámlálást.

A levélszavazatok összeszámlálását jogi bonyodalmak övezik. Egy washingtoni szövetségi bíró kedden elrendelte, hogy az Egyesült Államok több térségében és városában az állami postaszolgálatnak (USPS) meghatározott időn belül továbbítania kell a levélben leadottszavazatokat a választási irodákba. Pennsylvaniát és Texast kivéve a választási törvények valamennyi érintett tagállamban azt írják elő, hogy a levélszavazatoknak a választás napján az urnazárásokig be kell érkezniük a választási bizottságokhoz, a későn érkező voksokat ugyanis nem veszik figyelembe.

Pennsylvaniában viszont a helyi legfelsőbb bíróság lehetővé tette, hogy a késve érkezett levélszavazatokat a választás napja után még három napig figyelembe vehessék. A republikánusok perkeresete nyomán a szövetségi legfelsőbb bíróság helyben hagyta ugyan a pennsylvaniai bírák döntését, de nyitva hagyta annak a lehetőségét, hogy a választás napja után befogadja a Republikánus Párt esetleges perkeresetét és érvénytelenítse a vitatott levélszavazatokat.

Korábban írtuk: mindkét amerikai elnökjelölt győzelemről beszél

Türelmeseknek kell lennünk és így megvárnunk a választás végeredményét - jelentette ki a keddi amerikai elnökválasztást követően Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje a híveinek és újságíróknak Wilmingtonban szerdára virradóra. Donald Trump elnök a Twitteren választási csalást sejtetett.

Biden úgy fogalmazott: a demokraták "jó úton haladnak a győzelem felé". Arra kérte támogatóit, hogy őrizzék meg a győzelembe vetett hitüket. "Győzni fogunk" - hangoztatta, hozzátéve, hogy a választások végeredménye szempontjából kulcsfontosságú Pennsylvaniában a demokraták aratnak majd győzelmet.

Joe Biden a nyugati parti államokat és a keleti partvidék északon fekvő tagállamait megnyerte, és olyan fontos államokban is győzelmet aratott az előzetes eredmények szerint, mint Arizona vagy Minnesota. A CNN és a Fox televíziók összesítése szerint a hajnali órákban - az addigi választási eredmények alapján - 238 elektor támogatására számíthatott, míg Donald Trump 213 elektort tudhatott maga mögött.

Az újraválasztásáért küzdő Donald Trump republikánus elnök - aki szintén olyan fontos tagállamokban aratott győzelmet, mint például Florida, Texas vagy Ohio - szerda éjjel a Twitteren ismételten felvetette, hogy el akarják csalni a választásokat. Nem nevezte meg, hogy kire vagy kikre gondol, de a szövegösszefüggésből egyértelmű volt, hogy politikai vetélytársaira célzott. Hozzátette: "Nem fogjuk megengedni nekik. Szavazatokat nem lehet az urnák lezárása után leadni".

Bejegyzését a Twitter megjelölte, és csak a médium kötelező figyelmeztetése után lehetett megtekinteni.

We are up BIG, but they are trying to STEAL the Election. We will never let them do it. Votes cannot be cast after the Polls are closed!

— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) November 4, 2020

Később az elnök egy másik mikroblog-bejegyzést is közzétett, amelyben úgy fogalmazott: "nagyot győztünk".

I will be making a statement tonight. A big WIN!

— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) November 4, 2020

Szoros a verseny

Szoros a verseny az amerikai elnökválasztáson Donald Trump elnök és a demokrata párti Joe Biden között a közép-európai idő szerint szerda reggeli szavazatszámlálási adatok szerint, a Kongresszusban pedig a demokraták várhatóan megőrzik képviselőházi többségüket, a most republikánus többségű szenátusért viszont éles küzdelem folyik.

Biden a nyugati parti államokat és a keleti partvidék északon fekvő tagállamait megnyerte, és olyan fontos államokban is győzelmet aratott az előzetes eredmények szerint, mint Arizona vagy Minnesota. Legalább 15 államban győzött.

A republikánus elnök szintén olyan fontos tagállamokban aratott győzelmet, mint például Florida, Texas vagy Ohio. Trump legalább 20 államban győzött.

Az Edison kutatóintézet szerda reggeli előrejelzése szerint Biden legalább 220 elektori támogatásra számíthat, Trump pedig 213-ra. A CNN hírtévé is legalább 220 elektori támogatást számolt Bidennek legújabban, Trumpnak pedig 210-et. A Fox hírtévé viszont 238-at Bidennek, és 213-at Trumpnak. A győzelemhez 270 elektori szavazat kell az 538-ból.

Bár az úgynevezett csatatérállamokban még tart a szavazatok összeszámlálása, az eddigi eredmények és valamennyi előrejelzés szerint a képviselőházban a demokratáknak sikerül megőrizniük a többségüket, sőt, akár növelhetik is azt. Most 232:197 arányú többségük van a képviselőházban. Nancy Pelosi demokrata házelnök a választás estéjén újságíróknak nyilatkozva megerősítette, hogy a képviselőházi többség mindenképpen meglesz pártjának. Egyúttal jelezte, hogy készen áll újabb két évre vállalni a házelnöki megbízatást.

A szenátusi helyekért éles küzdelem folyik. Az azonban már eldőlt, hogy Mitch McConnellt, a felsőházi republikánus többség vezetőjét Kentuckyban újraválasztották. A szövetségi törvényhozásban teljesen megújították a 435 tagú képviselőházat, a szenátusnak azonban csak egyharmadát választották újra.

(MTI nyomán)