Ugrás a cikkhez
Reklám

Meghalt egy St. Louis-i rendőrnő, akit orosz rulett-szerű játékban egy kollégája lőtt le – írja a Sky News.



Fotó: St. Louis-i rendőrség

A "játék" lényege a sima orosz rulettel szemben az volt, hogy a rendőrök nem saját magukra, hanem egymásra fogták a fegyvert, amelynek tárában összesen egy lőszert hagytak, a tárat megpörgették, így nem lehetett tudni, lőni fognak-e a fegyver elsütésekor.

Az áldozatnak, a 24 éves Katlyn Alixnak nem volt szerencséje, férfi kollégája, a 29 éves Nathaniel Hendren - akit most nem szándékos emberöléssel vádolnak -, a játék közben lelőtte. Az eset csütörtök éjjel történt Missouriban, Alixet kórházba szállítottak, de ott belehalt a golyó által okozott mellkasi sérülésbe.

A halálos lövés a harmadik körben dördült el a rendőrségi beszámoló szerint, azt megelőzően egyszer már mind a ketten rálőttek egymásra, csak akkor még megúszták. Az események pontos lefolyásáról egy harmadik rendőr számolt be, aki szintén a lakásban tartózkodott, és saját bevallása szerint próbálta figyelmeztetni a többieket, hogy ne játsszanak a fegyverrel. Ez nem sikerült, és a férfi már épp indulni készült, amikor meghallotta a halálos lövést. Ezután a két férfi kocsiba tette a lelőtt rendőrnőt, és a kórházba hajtottak vele, de már nem tudták megmenteni az életét az orvosok.

A St. Louis-i rendőrségi közleménye szerint az áldozat házas volt, és fiatal kora ellenére háborús veterán. A rendőrfőnök azt mondta, "lelkes és energikus fiatal nő volt, fényes jövő állt volna előtte".

We are deeply saddened to announce that the officer transported to the hospital has succumbed to her injuries. We ask that you keep the officer’s family and the entire SLMPD in your thoughts and prayers as we mourn the loss of our officer and friend. pic.twitter.com/NGcU4tpXiU

— St. Louis, MO Police (@SLMPD) 2019. január 24.

(Sky News - Index nyomán)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából