Ugrás a cikkhez
Reklám

Első fokon életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Hágában Ratko Mladics volt boszniai szerb hadseregparancsnokot, akit tíz vádpontban talált bűnösnek az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék.

Az ítélethirdetés az ügy súlyának megfelelő feszültségben zajlott, Mladicsot ki is kellett vezetni a teremből, épp miközben az ítéletet ismertették – írja a BBC. A felfokozott indulatok nem meglepők, hiszen a több ezer életet követelő srebrenicai mészárlásról, illetve Szarajevó tízezer halálos áldozattal járó ostromáról volt szó. A Mladics elleni, eredetileg 11 pontos vádiratban kétrendbeli népirtás, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények – egyebek mellett gyilkosság, deportálás, kényszer-kitelepítés, üldözés, túszejtés – szerepelnek.

A bűncselekményeket az 1992–1995-ös, százezer halottat követelő boszniai háború idején követték el. A legsúlyosabb vádpont szerint Ratko Mladics részt vett a srebrenicai népirtásban, amelyben a boszniai szerb erők nyolcezer bosnyák férfit és fiút gyilkoltak meg 1995 júliusában.

A vádirat szerint Mladics részt vett a boszniai szerbek azon tevékenységében, amelynek a célja a Bosznia szerbek által magukénak vallott területén élő bosnyákok és horvátok tartós eltávolítása volt.

Az ítélet maratoni hosszúságú tárgyalássorozat után született meg, hiszen 530 tárgyalási napot tartottak, csaknem hatszáz tanút hallgattak meg, és 106 bűncselekménnyel kapcsolatban tízezer bizonyítékot vizsgáltak meg.

„Egyértelműen a gonosz megtestesítője rengeteg túlélő és áldozat szemében, ezért különösen fontos a mostani tárgyalás, és azért is, mert valamiféle elégtételt szolgáltat az ítélethirdetés pillanatára sok éve váró embereknek” – nyilatkozta a Guardiannek még kedden Serge Brammertz, a jugoszláviai háborús bűncselekmények feltárására szolgáló eseti törvényszék vezető ügyésze.

A boszniai szerbek háború alatti politikai vezetőjét, Radovan Karadzicot tavaly ítélték el népirtásért a srebrenicai tömeggyilkosság ügyében. A korabeli felvételeken látszik, ahogy Mladics parancsokat oszt katonáinak röviddel azelőtt, hogy a mészárlás megkezdődött volna.

Mladicsot először 1995-ben helyezték vád alá, ám azóta is tartja magát a vélemény, miszerint a Boszniában akkortájt békefenntartási feladatokkal megbízott NATO-erők nem fektettek túl nagy energiát az elfogásába, főleg azért, mert tartottak attól, hogy a katonai vezetőt csak nagyobb csata, esetleg vérfürdő árán vehetnék őrizetbe.

Mladics végül a britek, a franciák és a németek erőteljesebb fellépése után 1997-ben kezdett bujkálni a hatóságok elől, egy idő után Boszniát elhagyva Szerbiában talált menedéket.

A már idézett Serge Brammertz szerint végül azért sikerült elfogni a hírhedt parancsnokot, mert az európai országok összefogtak, és csak arra az esetre ígértek Szerbiának részt az európai integrációból, ha Belgrád segít kézre keríteni a háborús bűnökkel gyanúsított személyeket. Végül a szerb rendőrség 2011 májusában fogta el Mladicsot nem messze a szerb–román határtól.

(MNO nyomán)

Frissítés: videón a kivezetés:

"Mr Mladic, please sit down"

Ratko Mladic is removed from war crimes tribunal court after shouting pic.twitter.com/JVgEYxOrRR

— Sky News (@SkyNews) 2017. november 22.




Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából