Ugrás a cikkhez
Reklám

Ben Carson volt sebészprofesszor, aki jelenleg a Trump-kormány építésügyi és városfejlesztési minisztere, a munkatársaknak tartott értekezleten azt mondta hétfőn: a rabszolgák szintén bevándorlók voltak, és nekik is volt "amerikai álmuk".




A minisztert pénteken iktatták be hivatalába, és az első állománygyűlésen - amely egybeesett Trump elnök beutazást szigorító új rendeletének kiadásával - azt fejtegette, hogy Amerika "az álmok és a lehetőségek hazája", és az volt a rabszolgaszállító hajókkal Amerikába érkező feketék számára is.

"Voltak más bevándorlók is, akik rabszolgaszállító hajók mélyén érkeztek ide, s ráadásul hosszabb ideig és keményebben dolgoztak, ráadásul kevesebbért" - hangoztatta a szintén néger Carson. Majd hozzátette: "nekik is az volt az álmuk, hogy egy napon a fiaik, a lányaik, az unokáik, a dédunokáik jólétre és boldogságra leljenek ezen a földön".

Az Országos Szövetség a Színesbőrűek Felemelkedéséért (NAACP) nevű befolyásos szervezet és az Anne Frank Központ amerikai irodája azonnal reagált a volt orvosprofesszor szavaira. "Bevándorlók???" - kérdezte, három kérdőjellel Twitter-bejegyzésében az NAACP.

Immigrants??? https://t.co/f0RH7iXBrn

— NAACP (@NAACP) 2017. március 6.

Az Anna Frank Központ pedig "tragikusnak, sokkolónak, elfogadhatatlannak" nevezte Ben Carson megjegyzéseit, leszögezve, hogy a rabszolgák nem bevándorlók voltak, hanem akaratuk ellenére, erőszakkal hurcolták be őket, és Amerikában szabadságuktól megfosztva éltek.

WE CONDEMN REMARKS of #BenCarson today that slaves are "immigrants." @WhiteHouse we say #BlackLivesMatter and so should you. pic.twitter.com/VuclzYh5Rn

— AnneFrankCenter(US) (@AnneFrankCenter) 2017. március 6.

A Carson-beszédről tudósító kommentárok megjegyzik: Ben Carson 2013-ban, akkor még gyakorló sebészként, az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási törvényt hasonlította a rabszolgasághoz. "A rabszolgaság kora óta ez a legrosszabb, ami ebben az országban megtörtént... bizonyos értelemben ez is rabszolgaság, hiszen az állam szolgáivá tesz bennünket" - idézik Carson négy évvel ezelőtti szavait.

(MTI nyomán)

Kapcsolódó: 

- Nem mostanában kezdődött a zsidó rabszolgatartás - évszázadok óta aktuális a kóser szerepvállalás

- A globalizáció hajnalán: a kora újkori gyarmatosítás és rabszolgatartás

- A globalizáció hajnalán: a kora újkori gyarmatosítás és rabszolgatartás – a zsidó eredeti tőkefelhalmozás (II. rész)

- Még az Index is leírja, hogy a lánykereskedelem száz évvel ezelőtt is zsidó monopólium volt





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából