„Fortes Fortuna adiuvat” („A szerencse az erőseknek kedvez”)

A Mi Hazánk majálisán a telexesek kimerészkedtek a valóságba és több generáción átívelő megrázkódtatásokat szenvedtek el a Bikás parkban. Javallott a konzultáció az izraeli kollégákkal, ők két gázai népirtás között biztosan szívesen mesélnek arról, hogyan kell „többgenerációs traumából” politikai tőkét és pénzt kovácsolni.

Visszatérve hazai vizekre, nem gondolom, hogy bármiféle változás állt volna be a baloldali és a kóserjobboldali médiamunkások mentalitásában, ha a nemzetiszocializmusról vagy a karlendítésről van szó. Nyilván ezt nem is igazán várta tőlük senki, de ezek a szerencsétlenek csak azt nem vették észre, hogy az idő eljárt felettük.

Az angol labdarúgó-válogatott karlendítés közben 1938. március 14-én a berlini Olympiastadionban (forrás: History Workshop)

Elmúltak már azok az évek, amikor a karlendítés démonizálásával tömegeket lehetett hamisan kreált félelemben tartani. Az ingerküszöb felkúszott, számtalan aktuális, valódi problémával kell szembenézni a társadalomnak, a karlendítés miatti ajvékolásra és nácizásra pedig maximum az érintettek (zsidók, cigányok), a sékeljobboldal legelszántabb igáslovai, a liberális ivadékok és az előző érából nyakunkon maradt kommunista rohamnyugdíjasok kaphatóak. Ezekből ma is akad bőven az országban, de ezek akkor sem szavaznának a Mi Hazánkra, ha élő skorpiókat etetnének velük, szóval teljesen mindegy a véleményük.

Ezzel együtt örömteli látni, hogy egyre szélesebb körben ismeri fel a jobboldal azt is, hogy nemcsak nincs értelme az ilyenkor menetrendszerűen elsütött elhatárolódásnak, de kifejezetten káros is, mert az ellenség szerinti kottából játszik az, aki megteszi vagy sajnálkozni kezd stb. Az idegenszívű sajtómunkások körében valószínűleg külön képzés van arra, hogy lendítés után az adott szerveződés vezetőiből elhatárolódást csikarjanak ki, melyet színpadiasan, már-már az „áldozatok” miatt könnyezve adnak elő a világnak.

A Bikás parkban mászkáló telexesek, miután a Nagykörúton kívülre kerültek és összekaksizták magukat a karlendítések láttán, rögtön Novák Elődhöz futottak, hátha ki tudnak belőle csikarni egy előbb említett elhatárolódást. Nem tudtak. Sőt, remekül kezelte a helyzetet. A szemetelés zavarta (szemben a magukat „zöldnek” hazudozó ballib firkászokkal), és bárhogy próbálták „jobb belátásra bírni” Novákot, nem engedett a nyomásnak.

Válaszából kiderült az is, hogy a telexesek (később pedig az egész ballib oldal) egy olyan „problémán” aggódtak, amit még jogszabályok sem tiltanak, no nem mintha azok annyira következetesek lennének, akár az ún. „önkényuralmi jelképek” témakörében (lásd bővebben sok más példa mellett a Szabadság téri szovjet emlékművet).

A kedvencem mondjuk mégis az volt, amikor a firkász a következő kérdést tette fel hüledezve Novák Elődnek (utalva arra, hogy a Mi Hazánk szavazóbázisában felülreprezentáltak a diplomás személyek):

Kizárja-e egymást a diploma és a karlendítés?

Nyilván delikvensünk fejében az járt, hogy aki „Európában 2024-ben kart lendít, az biztos valami ócska kőbunkó lehet, no meg hát a nácik időtől függetlenül amúgy is mind ostoba egysejtűek”, csak hát amikor megkapta rá a számára nem túl szívderítő választ, valószínűleg ott helyben elájult a rosszulléttől. Ugyanennek az embernek (vagy embereknek) javaslom, hogy a Nyilaskeresztes Párt budapesti taglistájában se kutakodjon, mert annyi doktorral kezdődő nevet találna, hogy menten agyvérzést kapna. De ez már külön cikket érdemelne.

Nos, igen. Bármennyire is fájdalmas ezt feldolgozni az ajvékolóknak, de a karlendítéssel ma már nem lehet úgy démonizálni, mint régebben. Nyilván leesett a társadalom értelmesebb tagjainak az, hogy több mint egymilliós cigánysággal, egyre rosszabbodó közbiztonsággal, gazdasági összeroppanással a nyakunkon valószínűleg nem a karlendítéssel van probléma, ez a tendencia pedig csak növekedni fog, ahogy haladunk előre az időben és váltják egymást a generációk. Így bármennyire aggódnak és fenyegetőznek az agyonkényeztetett magyarországi zsidók, vagy bármennyire hisztizik az eltűnőben lévő Momentum „anyukája”, Donáth Anna, nemhogy nincs hatása a cirkuszolásnak, de meglátásom szerint kontraproduktívak és visszafelé sülnek el. Ehhez pedig pusztán annyi kell, hogy nem az ő pályájukon focizunk és nem megyünk bele a sajnálkozásba, elhatárolódásba.

Egyébiránt ugyanitt Donáth nem kizárólag a karlendítés miatt hisztizik, de a Kuruc.info ellen is „hatósági fellépést követel”:

A történelem arra tanít, hogy aki a tűzzel játszik, az gyakran megégeti magát. És gyakran másokra gyújtja a lakást. Nem tudom, hogy mennyi figyelmeztető jel kell még ahhoz, hogy a hatóságok végre komolyan vegyék a dolgukat. És legalább a nyíltan törvénysértő tevékenységgel szemben fellépjenek. Kezdve azzal a portállal, ami évtizedes viszonylatban terjeszti a náci eszméket az országban.

Feltételezem mindezt az általa elvileg annyira féltett szólásszabadság jegyében teszi, ami az ő világnézete szerint csak addig terjed, amíg neki tetsző dolgokat írnak le.

De hát a világ már csak ilyen kegyetlen, történnek benne olyan dolgok is, amelyek a libsiknek és a kóserkonzervatívoknak sem tetszenek. A karlendítés is ilyen, csukják be a szemüket, ha nem akarják látni.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info