Immár négy éve fordult fel Sir Jimmy Savile (†84), akinek halála után egy évvel kezdett körvonalazódni a BBC történetének legkényelmetlenebb szexbotránya.

Hamarosan 450 személyről derült ki, hogy tizenéves korukban megrontotta őket a népszerű lemezlovas műsorvezető. Mendemondák kaptak szárnyra, miszerint a rendőrség is tudott a médiás személyiség ferde hajlamáról, de most az is bizonyítást nyert, hogy a Scotland Yard már 1964-ben be tudta azonosítani Savile-t mint gyerekmegrontó pedofilt.

A szigorúan titkos rendőrségi irat tartalma hosszas nyilvánossági jogvita után került a sajtóhoz, és természetesen nevek nincsenek benne. Az a David Gray rendőrségi szuperintendáns készített róla jelentést, aki a Savile-botrányt feltáró Yewtree-művelet vezetője volt.

Az 1964-es rendőrségi akta egy nyugat-londoni lakásban zajló megrontásokról szólt. Egy popzenekar tagjai és egy "ismert lemezlovas" azért jártak oda, hogy kiskorú lányokkal fajtalankodjanak. A négyoldalas dokumentumból nem derül ki, milyen körülmények között szervezték oda a kiskorú rajongókat, csak az, hogy a többségük a hátrányos helyzetű lányoknak otthont adó Duncroft leánykollégiumból szökött oda, illetve hogy egy brit állampolgár kétéves börtönbüntetést kapott a felbujtásért.

Gray emlékezett az aktára, amely egy 2003-as feljelentés kapcsán is szóba került. Ebben egy nő megrontással vádolta Savile-t, aki a Top Of The Pops című könnyűzenei műsor kulisszái mögött kényszerítette fajtalankodásra az akkor 15 esztendős lányt.




Az időközben felnőtt áldozat viszont csak úgy vállalta a bírósági tanúskodást, ha mások is Savile ellen vallanak, de a rendőrök nem találták a "pedofil bordély" jegyzőkönyvét, azt ugyanis azóta sem vezették át a számítógépes rendszerbe.

David Gray jelentéséből az is kiderül, hogy a bordélylakás felszámolását követően, 1970 és 78 között Savile gyakran megfordult a Duncroft iskolában, és hat éven keresztül többször is vitt magával tinilányokat "egy kis kocsikázásra" a hófehér Rolls Royce-ában. Immár bizonyos, hogy abban a bizonyos lakásban kapott kedvet rájuk, és ezt tudta a Scotland Yard. Nem csoda, hogy a négyoldalas jelentés egészen mostanáig nem került elő.

A rendőrségre több alkalommal is érkezett panasz, feljelentés a pedofil "sztár" ellen, mégsem állították meg. Pedig összesen hét alkalommal lett volna erre lehetőségük.

Hallgattak a hullaházi borzalmakról is

Tavaly nyáron már nekrofíliával is megvádolták a szörnyeteget, miután fény derült rá, hogy több mint száz holttestet gyalázott meg olyan kórházi hullaházakban, ahová érthetetlen módon szabad bejárása volt évtizedeken át.

A hullaházban többen tudtak rémséges tetteiről, de évtizedekig hallgattak róla.

(Blikk nyomán)

Kapcsolódó: Kihantolják a cionista BBC-s pedofilt, állítólag szeméttelepre kerülnek a hamvai