Ugrás a cikkhez
Reklám

A jövőben nem jelenthet majd problémát, hogy egy újszülött kislány férfinevet, egy kisfiú pedig női nevet kapjon Finnországban, a névnek nem kell a nemet tükröznie. Az erről szóló, igazán haladó szellemű törvényjavaslatot már előkészítették.

Az állami névbizottság egyetlen, törvényben meghatározott kikötése az, hogy a névnek a jó ízlés határain belül kell maradnia, és nem hátráltathatja a gyerek boldogulását.




A törvényjavaslatot egyelőre nem szavazták meg – olvasható a több napilapot átfogó finn Lähnen Mediánál megjelent cikkben.

Kirekesztő, ókonzervatív módon a vaskalapos Finnországban a fiúk csak férfi, a lányok pedig csak női nevet kaphatnak a jelenlegi elnyomott helyzetben.

Aki azonban nem ismeri a nyelvet, annak nehéz csak név alapján következtetni a nemre, mivel a finn nyelvben nincsenek tipikus női és férfi végződések, így a többség nehezebben szembesülhet az egyenlőség újabb diadalával.

(MTI nyomán)

Eközben Izlandon: Fiúnevet adtak kislányuknak, de szerencsére Izlandon ezt még büntetik

Kapcsolódó Finnországból:

- Értelmi fogyatékos punkokat küld Finnország az Eurovíziós Dalversenyre

- Télapó-ajándék a finn buziknak: mostantól házasodhatnak az Ádámok és Bélák

- A "finn Gyöngyösi" fejét követeli a Simon Wiesenthal Center tótumfaktuma

- Hazánk "1919-ben rátámadt Szlovákiára" - a finn külügy szerint

- Röhögnek a finn államfőjelöltön - a liberális oktatási rendszer északon is hódít

A szomszédban is van baj:

- Káros a gyerekekre, ezért törlik a néger szót egy világhírű svéd meséből

- A bukott svéd kormány kvótarendszerrel segítené a "menekültek" Európába áramlását

- Betiltották a nemzeti zászlót egy svéd iskolában, használata ugyanis gyűlölet-bűncselekmény lehet

- Már a német játékkatonáktól is rettegni kell - eltávolítja polcairól a bűnös sereget egy svéd áruház

- Újabb lék a süllyedő Európa hajóján: bemutatjuk a svéd kulturális minisztert

- Az aberráltak kedvéért megerőszakolják nyelvüket a svédek - semleges névmás az egyenjogúság nevében

Kapcsolódó a rejtett kultúrából:

- Ozirisz, Elvis, Esmeralda, Santiago, Raul és Ramirez - a székelyföldi cigányok ragaszkodnak csodálatos névadási szokásaikhoz

- Cigány kulturális felsőbbrendűség: szinte nincs olyan kultúrkör, amelyből ne tudnának tucatnyi utónevet választani a tucatnyi purdénak

- Tomboló idiotizmus: olyan neveket engedélyeztek, mint Medox, Brendon, Bonaventúra, Gotlíb, Zserald

- Bin Laden, Miniszter, Q7, Rongy és Rendőrség - cigó és oláh nevek Romániában

- A szokásos újévi hír: idén is egy Rikárdó lett az év első babája

- Kolompár Pamela és Lakatos Marlonbrandó

- Megszületett Lakatos Nintendo

- Megszületett a legkisebb Lakatos!

- Kalányos Kevincostner, Mocsel MacLeod és Ruzsa Winnetou - cigónevek Háromszéken





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából