Kelet-Ukrajnából egy 500 fős, teljes fegyverzettel felszerelt ejtőernyős osztagot irányított át a védelmi minisztérium Kijevbe - erősítette meg az ellenzéki értesülést szerdán az lb.ua hírportálnak Pavlo Lebegyev ügyvivő védelmi miniszter. A tárca vezetője közölte, hogy ő adott erre parancsot. Kijelentette, hogy a fegyverraktárak védelmére csoportosította át az egységet az ukrán fővárosba.

Korábban a tárca vezetője több ízben is leszögezte, hogy a hadsereg nem avatkozik be a belpolitikai válságba. A törvények értelmében Ukrajnában a hadsereg feladata az ország szuverenitásának és területi egységének szavatolása, ugyanakkor az alkotmány szerint semmilyen módon nem használható az állampolgárok jogainak és szabadságának korlátozására.

Kárpátalja rendőrparancsnoka erőszakmentességet fogadott az ungvári tüntetőknek

Tiszti becsületszavát adta szerdán Ungváron a kormányellenes tüntetőknek Kárpátalja megye rendőrfőkapitánya, hogy a belügyi erők nem alkalmaznak erőszakot a tiltakozó megmozdulások résztvevőivel szemben.

Vaszil Varcaba rendőrtábornok a Kárpátalja megyei rendőrség épülete előtt tüntető, a megyei állami közigazgatási hivatal épületét röviddel korábban elfoglaló egyetemisták kérésére tiszti becsületszavát adta azzal kapcsolatban, hogy a rendvédelmi erők nem fognak fegyvert alkalmazni Kárpátalján a tiltakozók ellen. A főkapitány egyúttal kijelentette, hogy a 60 kárpátaljai rohamrendőr közül 59 jelenleg is az állomáshelyén tartózkodik, s azt nem is fogja elhagyni. Közölte, hogy egyetlen rendőrt sem enged Kijevbe vezényelni Kárpátaljáról.

A tüntetők azzal kapcsolatos kérdésére, hogy miért küldtek kedden Kárpátaljáról Kijevbe egy mikrobusznyi közlekedési rendőrt, Varcaba közölte: a biztosok új járőrautókért mentek a fővárosba.

Ukrán hírportálok jelentései szerint a kárpátaljai közlekedési rendőröket Kijevbe szállító kisbuszt röviddel éjfél után Rivne város határában kormányellenes tüntetők tartóztatták fel. A jármű utasai és az aktivisták között dulakodás kezdődött, amelynek során két rendőr komolyabb arcsérüléseket szenvedett, őket kórházba szállították. A tüntetők elvették a közlekedésrendészek egyenruháit, iratait és szolgálati fegyvereit, majd kiszúrták buszuk gumiabroncsait. Az eset után a rendőröket visszarendelték Kárpátaljára.

(MTI)