A bűnöző miniszterelnök szerint nincs olyan rossz helyzetben az ország, mint ahogy azt az ellenzék állítja. Gyurcsány a köztévé reggeli zsidó műsorában azt mondta: az van, amit 2006-ban mondott, hogy lesz egy nagyon nehéz 2007-es év, és a legfontosabb szerkezeti változtatások után most újra nagyobb lett a mozgástér.

A választási csaló miniszterelnök a Párt-kelte vasárnapi, de már pénteken felvett adásában azt mondta: a 2007-es nagyon nehéz év után most nagyobb lett a mozgástér. A tömegbe lövető azzal vádolta meg a Fideszt, hogy azért sürgeti éppen most a kormányfő leváltását, mert ők is tudják, hogy a kormányzás nehezebbik szakasza lezárult, és könnyebb szakasz következik. Gyurcsány szerint könnyen vissza tudja majd szerezni a népszerűségét.

Véleménye szerint nagyobb a füstje, mint a lángja annak a napokban megjelent hírnek, miszerint ötször támadták meg az elmúlt másfél évben. A köztörvényes nem gondolja nagy szenzációnak a történteket. Úgy fogalmazott: mindegyik eset leírásában van valamennyi igazság, egyikben több, másikban kevesebb.