Ugrás a cikkhez
Reklám

A Kaposvári Járási Ügyészség garázdaság vétsége és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki Kaposváron ráugrott egy személygépkocsira, betörte ablakait, a járműben lévő személyeket pedig megütötte.

A vádirat szerint a vádlott 2022 februárjában, Kaposváron, éjfél körül ittasan tartott hazafelé, amikor az úttest mellett parkolt egy személygépkocsi - benne három személlyel -, amely a férfinak "útban volt". A parkoló autó elhelyezkedése miatt a férfi rendkívül dühös lett, ezért többször felugrott az autó motorháztetejének szélére, majd a jobb első oldali ablakot megrúgta, aztán ököllel betörte, továbbá az ott ülő személyt is arcon ütötte.

A kocsit vezető nő a vádlottat a rongálás után lassan követte azért, hogy az időközben értesített rendőrök kiérkezéséig ne tévesszék szem elől. A férfi ettől még inkább indulatossá vált, és a közelébe érő, már álló helyzetben lévő kocsi vezetőoldali ajtaját is öklével betörte, ismét benyúlt a törött ablakon, és ekkor a sofőrt bántalmazta.

Az elkövető távozni akart a helyszínről, azonban a jármű egyik férfi utasa kiszállt a kocsiból, és a terheltet a rendőri intézkedésig visszatartotta.

Kapcsolódó: Begyógyszerezve, részegen vívta harcát Esztergom hőse a menetrend-jelző táblával





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából