Miközben még az Ab is kezd ráébredni, hogy a gyülekezési jognak alkotmányos szabadságot kellene élveznie, Gyurcsányék bírósága nem hagyhatja, hogy csak úgy megússzák a választási csalás ellen fellépő Budaházyék - mikor még a Fidesz is tudomásul vette a felsőbb utasítást, és nem mozdult akkor, amikor lépni lehetett volna.



2002. július 4.,Erzsébet híd: Budaházyt "őrizetbe veszik"

Ha már a Gazemberségeink leleplezése címszó nem szerepel a törvénykönyvben, ítéljük el valami másért az okvetlenkedő magyarokat - gondolták, és megszületett a közérdekű üzem megzavarásának (egészen pontosan annak is csak a kísérletének) meséje. Holott igazságügyi közlekedési szakértő jelentette ki (lásd kapcsolódó anyagainkban), hogy ha az autósok szabályosan közlekednek, a hídlezárás nem befolyásolta volna a keresztirányú forgalmat, így például a Károly körúton is fegyelmezetlenség miatt keletkezett közlekedési dugó.

30 nap közérdekű munkára ítélte Budaházy Györgyöt és öt társát hétfőn a Pesti Központi Kerületi Bíróság azzal a váddal, hogy Erzsébet-hídi demonstrációjukkal akadályozták a BKV autóbuszainak közlekedését. Az ítélet nem jogerős.

2002 július 4-én a hat hazafi gépkocsijával elzárta az Erzsébet-hidat, hogy demonstrációjával tiltakozzon az országgyűlési választási szavazólapok tervezett megsemmisítése miatt. A bíróság szerint a hat büntetlen előéletű vádlott társtettesként elkövette a közérdekű üzem működése megzavarásának kísérletét (tehát még csak meg sem valósították a bűncselekményt - a szerk.) és ezért valamennyiüket 30 napi közérdekű munka büntetésre ítélte, amit fizikai munkakörben kell letölteniük a megvádoltaknak, akik közül hárman egyetemi diplomával, hárman pedig középiskolai végzettséggel rendelkeznek. Ha a munkabüntetési kötelezettségüknek nem tesznek eleget, egy napi munka egy napi szabadságvesztésre változtatandó át.

Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész súlyosításért, felfüggesztett szabadságvesztés kiszabásáért, a védők és a vádlottak pedig felmentésért fellebbeztek. Grespik László védő a tárgyalás végén kijelentette, hogy alkotmányellenesnek tartja az ítéletet, mert szerinte minden békés demonstrációval szükségszerűen együtt jár a közlekedés akadályozása.

Budaházy György az ítélet után a Független Hírügynökségnek azt mondta: "Érződik a politikai nyomás az ítélet mögött", majd hozzátette: demonstrációjuk politikai célú volt, a közlekedést legfeljebb gondatlanságból zavarhatták meg.

(FH nyomán)


Kapcsolódó

Nem Budaházyék hídfoglalása miatt keletkezett a dugó 2002-ben

2002-es hídblokád: nem valósult meg az üzemzavarás