
Ujhelyi
Tény, hogy az MSZP sokat segített az RMDSZ-nek, mindig mindenben támogattuk őket, de ők azt kérték, ezt ne mondjuk el sehol, nehogy Erdélyben kiderüljön a dolog - jelentette ki Ujhelyi István Nagyváradon egy ifjú RMDSZ-eseknek tartott előadáson. Beavatta őket apróbb műhelytitkokba is, mint például a cigányok leszavaztatásának mikéntje, ám mégis ez a beismerés, ami ebben a történetben érdekes, Szekus Béláék ugyanis lelkesen tagadják a szocionistákkal való barátkozást. Itt pedig feltételezhetően nemcsak barátkozásról, hanem komoly pénzekről is szó van. Továbbá annak fényében is érdekes az ügy, hogy mind az RMDSZ, mind pedig az MSZP folyton arról beszél, hogy nem szabad beleszólni Budapestről az elszakított magyarok "belügyeibe" (mintha lenne ilyen, és nem egy közös magyar ügyről lenne szó), és egyenlő távolságot kell tartani - mindezt persze azért, hogy megakadályozzák a Fidesz által támogatott Magyar Polgári Párt előretörését. Amitől jelen pillanatban sajnos aligha kell félni.
A szoci agytágítót Nyakó István, az MSZP kommunikációs igazgatója és szóvivője, valamint Ujhelyi István országgyűlési képviselő tartotta a Magyar Ifjúsági Értekezlet (az RMDSZ ifjúsági szervezete) idei nyári akadémiáján.
Ne derüljön ki, hogy szerzünk szavazatot
Nyakó István kampánytechnikákról, húzásokról, műhelytitkokról, de a magyarországi helyzetről is szólt. Kifejtette: „Lényegében mindig két tábor van, az egyik lehülyéz és lopással vádol, a másik a te táborod. Nos, csak az utóbbit kell figyelembe venni, nekik kommunikálunk, őket kell megtartani, a másik oldalt úgysem lehet soha meggyőzni.” (Még szerencse, hogy ők tudják, ha a Fidesz nem is - a szerk.)
Jelezte: ma már csak úgy lehet elérni eredményt a sajtón át a lakossággal való kommunikációban, ha a politikusok a bulvármédiával jó kapcsolatot ápolnak, mert ez a legolvasottabb. „Az újságíróval egymásra vagyunk utalva. Vagy adsz neki hírt, vagy kitalál ő valami hülyeséget. Nos, akkor meg tálalj inkább te valami hülyeséget neki. Ha politikát akarunk eladni és mozgósítani, azt sajnos a bulvársajtóban lehet leginkább, mégpedig rövid üzenetekkel” - összegzett.
A kampányok általánosan érvényes szabályairól akkor beszélt, amikor felmerült, hogy a cigányok voksai is sokszor döntőek lehetnek. Ki is mondta egyenesen: „Minden szavazat számít. Az meg, hogy hogyan szerezzük meg, soha ne derüljön ki.”
Kampánytrükkök sokaságát ismertette, kifejtve például: „ha szavazásra akarjuk bírni az embereket, ellenséget kell keresni, ha nincs, akkor démonizáljunk valakit, mert ma már csak ettől mennek el az emberek voksolni.”
Sok segítség, támogatás mindenben
A belső-magyarországi viszonyokról Ujhelyi István egyebek mellett elmondta: „A Fidesz úgy tartja meg a szavazóbázisát, hogy mindenkit nyilvántart és állandóan nagygyűléseket és rendezvényeket szervez nekik, összetartja őket. Sajnos e tekintetben az MSZP nem így működik, és ebben kísértetiesen hasonlít az RMDSZ-re - mindkét szervezet lelassult, elfáradt.”
Az erdélyi magyar pártokról így vélekedett: „Az MPP révén a FIDESZ igen ügyesen exportálta Erdélybe is a stratégiáját, de ez a romániai helyhatósági választásokon mégsem működött. Ám csak nem igaz, hogy hosszútávon az RMDSZ-nek ne lenne tartanivalója az MPP-től”.
Az RMDSZ-ről kampánytémában elmondta: „Ebben a szervezetben megkoptak az arcok, s ha kampánytechnikákon túlmenően is nem sikerül újítani, akkor mást talál majd meg az, aki alternatívát keres, ha elindul. Ezt sokszor elmondtam RMDSZ-es barátaimnak is.”
Ujhelyi elmondta még: "Tény, hogy az MSZP sokat segített az RMDSZ-nek, mindig mindenben támogattuk őket, ha igényelték. Ehhez képest ők azt kérték, ezt ne mondjuk el sehol, nehogy Erdélyben kiderüljön a dolog. Viszont amikor Erdélybe jövök, most meg mindig azzal jönnek egyesek, hogy minek tesszük be ide a lábunkat, amikor semmit sem segítünk, csak ártunk..."
Nem tudják a megoldást
A többesélyes magyarországi politikai helyzetről Ujhelyi így beszélt: „Mi a következőkben azt fogjuk hangsúlyozni, hogy az MSZP tudja, mit kell tennie az országért és mutogatunk a FIDESZ-re, hogy ők jövőkép nélküliek. Ők meg azt fogják hangsúlyozni, hogy mi mindent elrontottunk.”
Nyakó hozzátette: „Hitelességi problémánk fog támadni, nem fogjuk tudni ugyanis ellensúlyozni azt, hogy a FIDESZ hangszóróiból a választások előtt az őszödi beszéd azon tíz másodperce fog állandóan menni, amely szerint hazudtunk és elkúrtuk. Igazából nem tudom erre a megoldást.”
(Gondola korrigálva)