A kolozsvári rendőrség egy huszonhét éves oláhot vett őrizetbe, aki bevallotta, hogy a kincses városban ő mázolta a falakra a magyarellenes és antiszemita feliratokat. Természetesen az utóbbiak miatt kényszerültek elkapni a delikvenst.
Kapcsolódó: "Halál a magyarokra!" - Kolozsváron is (képpel)
A Mediafax hírügynökség Ioan Pacurart, a Kolozs megyei rendőrfelügyelőség parancsnokát idézte, aki szombati sajtótájékoztatóján elmondta: a nyomozás eredményeképpen vették őrizetbe a huszonhét esztendős Dan Deaconut, aki a Valcea megyében lévő Calimanesti-ben lakik, s aki egy kegytárgyakat forgalmazó cég tulajdonosa.
A rendőrség szerint a fiatalember beismerte, hogy ő mázolta a falra az utóbbi időben megjelent magyarellenes és antiszemita feliratokat. Tettét - mint állította - alkohol befolyása alatt követte el, indulatait pedig a felsőoktatási intézmények tanulóinak nehéz helyzetével magyarázta. A hírügynökség szerint a magyargyűlölő korábban éppen Mátyás városában végezte el az egyetemet.
Mint a hatóságoknak elmondta, március 25-én barátaival iszogatott, majd az egyik kolozsvári üzletben festékszórót vásárolt. Ezután ment a városközpontba, ahol a feliratokat a falakra festette.
(MTI korrigálva)