Ugrás a cikkhez
Reklám

Több mint 900 gyereknek adatott meg szombaton délelőtt Kolozsváron az a lehetőség, hogy a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkával ússzon.



Fotó: keol.hu

Katinka a legnagyobb profizmussal felszólalt a megnyitón, széles mosollyal állta a rajongók rohamát és szelfizett velük – parton és medencében –, tucatnyi interjút adott a sajtónak, majd több mint egy órán át dedikált, fotózkodott, beszélgetett a rajongókkal - írja a Maszol.ro, majd rátérnek az esemény súlyosan szégyenteljes részére:

Egy pillanatra érdemes megállnunk a megnyitónál. A rögtönzött eseménynek öt felszólalója volt - Demény Attila (Sports Culture), Oláh Zoltán (Univer Románia), Hosszú Katinka, Oláh Emese (Kolozsvár alpolgármestere) és Boros Bálint Julianna (a BBTE Testnevelési Karának dékánhelyettese). Mindannyian magyarok, viszont utóbbi kettő egymondatos üdvözlő szövegén kívül csak Katinka beszélt magyarul (román tolmácsolással), annak ellenére, hogy a lelátókon ülő szülők és a medence partján levő gyerekek 90 százaléka magyar anyanyelvű volt. Az pedig különösen disszonánsan hatott, hogy a magyar nemzetiségű felszólalók románul elmondott beszédét nem fordították le magyarra, hiszen a díszmeghívott Hosszú Katinka és Magyarországról érkezett csapata mellett a medence partján levő kisiskolás gyerekek zöme sem értette a beszédeket.

Egy kétnyelvűségért küzdő mozgalom tiltakozott is a gyalázat miatt:

Videó a rendezvényről (a beszédek nélkül) - kiderül, hogy amúgy tudnak magyarul a magyar szervezők:

Korábban írtuk: Leghíresebb egyetemüket is tőlünk vették el az oláhok - ezt ünnepelték Iohannisék Kolozsváron





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából