A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogok országgyűlési biztosa levélben fordult Halák Lászlóhoz, az Együttműködési Testület soros elnökéhez, kérve, hogy általános állásfoglalásban ítéljék el a sajtóban egy-egy konkrét eset kapcsán újra meg újra felerősödő, felelőtlen, diszkriminációs hangulatkeltésre is alkalmas „írezést.” Az Együttműködési Testületet négy újságíró-szervezetet – a MÚOSZ, a MÚK, a MAKUSZ és a Sajtószakszervezet – hozta létre.
Tisztelt Elnök Úr!
Tanulmányoztam a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, a Magyar Újságírók Közössége, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége, valamint a Sajtószakszervezet Közös Etikai Alapelvei-t tartalmazó dokumentumot (a továbbiakban: Alapelvek), s ennek alapján kérem, hogy egy általános állásfoglalásban ítéljék el a sajtóban egy-egy konkrét eset kapcsán újra meg újra felerősödő, felelőtlen, diszkriminációs hangulatkeltésre is alkalmas „írezést.”
Egyetlenegy példa: a 7 évvel ezelőtti, leányfalui halálos kimenetelű gázolásról az utóbbi időben több tucat, de lehet, hogy száz olyan hír és vélemény jelent meg, amely azt állította vagy sugallta, hogy a gyanúsított ír, és csupán azért kerüli el a büntetés végrehajtását, mert hazájába eltávozott. Ír politikusok (miért pont ők?) véleményét kérték ki az ügyben, maga a Sólyom László köztársasági elnök is fontosnak érezte, hogy az "ír gázoló" ügyében eljárjon.
Megjegyzem, ez a leegyszerűsítő állítás nemcsak a modern kriminológiai szakirodalom szerint hamis, amely kerüli a monokauzális magyarázatokat, hanem a sokoldalú megközelítést alapszabályként megfogalmazó újságíró szakma szerint is. Az elkövető (bűn)cselekményéhez való tudati viszonyulása okainak külsődleges megítélése elkerülhetetlenül csak találgatás, feltételezés, ezért nem helyes önmagában értékelni egyes elemeket: ír nemzeti hovatartozás, hazatérési szándék, stb.
Nem szabad „tényfeltáró-oknyomozó” újságírásnak feltüntetni, beállítani a genetikai alapokon nyugvó kollektív bűnösség kimutatásához alkalmas célzatosan szelektált tényközlést, a tények hamis összekapcsolását, a hírnek álcázott véleményt. Mert a gyűlöletkeltés méltatlan a szakmához. Mert a gyűlöletkeltés visszaélés a médiának a társadalomra gyakorolt hatásával, hatalmával.
Álláspontom szerint az újságírók és az újságírás szakmai erkölcsösséget és presztízsét védő Alapelvekkel ellentétes az olyan magatartás, amely súlyos bűncselekmények bemutatása során az elkövető származására indokolatlanul hívja fel a közönség figyelmét. (Indokolt esetet elképzelni sem tudok, mert nincs olyan bűncselekmény, amelynek törvényi tényállási eleme lenne az elkövető etnikai, kisebbségi, vagy más származása!)
Alapos jogi ismereteket ugyan nem lehet elvárni az újságíróktól, de józanságot, körültekintést és felelős magatartást igen. Márpedig annak felmérése, hogy egy alapvetően előítéletes társadalomban a társadalmi együttélés, az integráció, a kölcsönös tolerancia szempontjából felmérhetetlen kárt okoz az olyan hír vagy vélemény, amely egy „fajtát” kapcsol össze — közvetlenül vagy sugallva — a társadalom egésze által elítélt és a jog által is büntetni rendelt cselekménnyel, nem nehéz.
Továbbmegyek: elítélendőnek tartok minden olyan általános következtetést, amelyet valamely emberi csoporthoz tartozás tényéből, vagy annak a hiányából vonnak le, mert sommásága, túlzottan leegyszerűsítő, sztereotip jellege miatt sérti az egyes ember méltósághoz való jogát még akkor is, ha az pozitív tulajdonságot tulajdonít neki. Különösen igaz ez akkor, ha az általános kép negatív, a társadalom egésze által elutasított vonást feltételez egy-egy konkrét személyről —csupán amiatt, hogy valamely társadalmi csoporthoz tartozik.
Mivel az írek és nem írek közötti társadalmi feszültség növekedéséért a sajtó is felelős, ezért azt kérem, hogy az Együttműködési Testület hívja fel nyomatékosan az újságírók figyelmét arra, hogy a feszültségterhes időkben, mint most is, közvetlen felszólítás sem szükséges; egy-egy sejtető-biztató felmondat vagy tények hamis összekapcsolása is elégséges a gyűlölet „felizzítására”, hisztériakeltésre, a hatóságokba vetett bizalom megingatása, s ezzel együtt a hamis önvédelmi reflexek kiváltására. Ehhez pedig senkinek nem fűződik érdeke.
Egy-egy téma kiválasztása, megjelenítésének módja, száma, ideje, terjedelme, vagyis a „tematizálás” lehetősége igazi hatalom: a média ezen keresztül közvetlenül véleményt és tudatot formál, nemcsak tükrözi a világ dolgait, hanem ő maga „gyártja” is azokat, így befolyással bír a hazai kisebbségek megítélésére is. Kérem ezért, intse az Együttműködési Testület önmérsékletre és felelősségre a szakmát, hogy ne öntsön el mindent a bulvár felszínessége, a blikkfangnak ne rendeljen alá súlyos társadalmi kérdéséket, s különösen: ne szolgáljon ki, ne lásson el további tápanyaggal, ne legyen részese, ne indukáljon társadalmi előítéletet – közvetve se.
Kérem, tájékoztassa az Együttműködési Testület az újságíró társadalmat arról, hogy az a kisebbségi identitás, az etnikai származás olyan különleges személyes adat, amely az adatvédelmi, a kisebbségi és büntetőtörvény védelme alatt áll. Így például az érintetten kívül más személy arról nyilatkozatot — vöröses bőrszín és haj, vagy más külsődleges jegy, szempont alapján — nem tehet.
Az együttműködésben bízva, üdvözlettel: Dr. Kaltenbach Jenő
(Forrás: http://www.muosz.emasa.hu/cikk.php?page=bizottsagok&id=921&fo=8&iid=5 A fajok, nemzetek, népcsoportok egyenlőségére való tekintettel, a cikk eredeti lényegét nem megmásítva, de a TV2 Napló műsorához aktualizálva)
Az eredeti szöveg
A „cigányozás” elítélését kéri az ombudsman
A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogok országgyűlési biztosa levélben fordult Halák Lászlóhoz, az Együttműködési Testület soros elnökéhez, kérve, hogy általános állásfoglalásban ítéljék el a sajtóban egy-egy konkrét eset kapcsán újra meg újra felerősödő, felelőtlen, diszkriminációs hangulatkeltésre is alkalmas „cigányozást.” Az Együttműködési Testületet négy újságíró-szervezetet – a MÚOSZ, a MÚK, a MAKUSZ és a Sajtószakszervezet – hozta létre.
Tisztelt Elnök Úr!
Tanulmányoztam a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, a Magyar Újságírók Közössége, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége, valamint a Sajtószakszervezet Közös Etikai Alapelvei-t tartalmazó dokumentumot (a továbbiakban: Alapelvek), s ennek alapján kérem, hogy egy általános állásfoglalásban ítéljék el a sajtóban egy-egy konkrét eset kapcsán újra meg újra felerősödő, felelőtlen, diszkriminációs hangulatkeltésre is alkalmas „cigányozást.”
Egyetlenegy példa: az olaszliszkai gyilkosságról az utóbbi időben több tucat, de lehet, hogy száz olyan hír és vélemény jelent meg, amely azt állította vagy sugallta, hogy a gyanúsítottak azért öltek, mert cigányok; nem egyszerűen egy sajnálatos és elítélendő súlyos bűncselekményről van szó, hanem a „cigánybűnözés” és általában: a „cigányügy” egyik vonatkozásáról. Cigány politikusok (miért pont ők?) véleményét kérték ki a cigány „néplélekről”, összefüggést kerestek más lincseléses, brutális esetekkel…
Megjegyzem, ez a leegyszerűsítő állítás nemcsak a modern kriminológiai szakirodalom szerint hamis, amely kerüli a monokauzális magyarázatokat, hanem a sokoldalú megközelítést alapszabályként megfogalmazó újságíró szakma szerint is. Az elkövető (bűn)cselekményéhez való tudati viszonyulása okainak külsődleges megítélése elkerülhetetlenül csak találgatás, feltételezés, ezért nem helyes önmagában értékelni egyes elemeket: indulatos-lobbanékony „néplelket”, szocio-kulturális körülményt, stb.
Nem szabad „tényfeltáró-oknyomozó” újságírásnak feltüntetni, beállítani a genetikai alapokon nyugvó kollektív bűnösség kimutatásához célzatosan szelektált tényközlést, a tények hamis összekapcsolását, a hírnek álcázott véleményt. Mert a gyűlöletkeltés méltatlan a szakmához. Mert a gyűlöletkeltés visszaélés a médiának a társadalomra gyakorolt hatásával, hatalmával.
Álláspontom szerint az újságírók és az újságírás szakmai erkölcsösséget és presztízsét védő Alapelvekkel ellentétes az olyan magatartás, amely súlyos bűncselekmények bemutatása során az elkövető származására indokolatlanul hívja fel a közönség figyelmét. (Indokolt esetet elképzelni sem tudok, mert nincs olyan bűncselekmény, amelynek törvényi tényállási eleme lenne az elkövető etnikai, kisebbségi, vagy más származása!)
Alapos jogi ismereteket ugyan nem lehet elvárni az újságíróktól, de józanságot, körültekintést és felelős magatartást igen. Márpedig annak felmérése, hogy egy alapvetően előítéletes társadalomban a társadalmi együttélés, az integráció, a kölcsönös tolerancia szempontjából felmérhetetlen kárt okoz az olyan hír vagy vélemény, amely egy „fajtát” kapcsol össze — közvetlenül vagy sugallva — a társadalom egésze által elítélt és a jog által is büntetni rendelt cselekménnyel, nem nehéz. (Egy Tárki-kutatás szerint míg 2000-ben a válaszadók 55 és 2002-ben 53%-a értett egyet azzal, hogy „a bűnözési hajlam a romák vérében van”, ez az arány 2005-re 62%-ra nőtt.)
Továbbmegyek: elítélendőnek tartok minden olyan általános következtetést, amelyet valamely emberi csoporthoz tartozás tényéből, vagy annak a hiányából vonnak le, mert sommásága, túlzottan leegyszerűsítő, sztereotip jellege miatt sérti az egyes ember méltósághoz való jogát még akkor is, ha az pozitív tulajdonságot (pl. jó ritmusérzéket) tulajdonít neki. Különösen igaz ez akkor, ha az általános kép negatív, a társadalom egésze által elutasított vonást feltételez egy-egy konkrét személyről —csupán amiatt, hogy valamely társadalmi csoporthoz tartozik.
Mivel a romák és nem romák közötti társadalmi feszültség növekedéséért a sajtó is felelős, ezért azt kérem, hogy az Együttműködési Testület hívja fel nyomatékosan az újságírók figyelmét arra, hogy a feszültségterhes időkben, mint most is, közvetlen felszólítás sem szükséges; egy-egy sejtető-biztató felmondat vagy tények hamis összekapcsolása is elégséges a gyűlölet „felizzítására”, hisztériakeltésre, a hatóságokba vetett bizalom megingatása, s ezzel együtt a hamis önvédelmi reflexek kiváltására. Ehhez pedig senkinek nem fűződik érdeke.
Egy-egy téma kiválasztása, megjelenítésének módja, száma, ideje, terjedelme, vagyis a „tematizálás” lehetősége igazi hatalom: a média ezen keresztül közvetlenül véleményt és tudatot formál, nemcsak tükrözi a világ dolgait, hanem ő maga „gyártja” is azokat, így befolyással bír a hazai kisebbségek megítélésére is. Kérem ezért, intse az Együttműködési Testület önmérsékletre és felelősségre a szakmát, hogy ne öntsön el mindent a bulvár felszínessége, a blikkfangnak ne rendeljen alá súlyos társadalmi kérdéséket, s különösen: ne szolgáljon ki, ne lásson el további tápanyaggal, ne legyen részese, ne indukáljon társadalmi előítéletet – közvetve se.
Kérem, tájékoztassa az Együttműködési Testület az újságíró társadalmat arról, hogy az a kisebbségi identitás, az etnikai származás olyan különleges személyes adat, amely az adatvédelmi, a kisebbségi és büntetőtörvény védelme alatt áll. Így például az érintetten kívül más személy arról nyilatkozatot — bőrszín vagy más külsődleges jegy, szempont alapján — nem tehet.
Az együttműködésben bízva, üdvözlettel: Dr. Kaltenbach Jenő