Ugrás a cikkhez
Reklám

A sajtó hiradásaiból értesült a Békés megyei Pusztaföldvár polgármestere arról, hogy a Mol és az orosz Gazprom föld alatti gáztározót kiván épiteni a község határában.

A Mol és a Gazprom vezetői kedden Moszkvában megállapodtak arról, hogy egy 1,3 milliárd köbméter kapacitású közös gáztározót épitenek a település szomszédságában.

Baranyi István elmondta: az elmúlt 4-5 évben több alkalommal is tapasztalták, hogy különböző kutatások folytak a térségben, ám arról semmilyen hivatalos értesitést nem kapott, hogy gáztározó épitését tervezik.

A közel kétezer lelket számláló község egyébként évente 230 millió forintos költségvetésből gazdálkodik, és úgy számolnak, hogy az idén a működéshez 8,5-9 millió forint hitel felvételére lesz szüksége a településnek.

A polgármester reménykedik abban, hogy a tervezett beruházás egyrészt több munkát ad a térségben élők számára, másrészt pedig növekedhet az iparűzési adóbevétel is.

A Mol jelenleg is folytat gázkitermelést a település közigazgatási határain belül és ezért évente 1-2 millió forintot fizet a község kasszájába.

(MTI)



Friss hírek az elmúlt 24 órából