Köremailt küldött a Demokratikus Koalíció sajtóreferense, Soós Henrietta a munkatársaknak, melyben rögzítette: "ahogy sokan tudjátok, a Demokratikus Koalíció jelenlegi működési formájában megszűnik". Hozzátette:

Májustól én sem állok a párt alkalmazásában, ezért ezúton szeretném megköszönni nektek az elmúlt hosszú évek közös munkáját.



Újra elbukott a magyarellenes zsidó gyűlöletkeltés

A levelet elcsípő 444 emlékeztet, hogy a párt alkalmazottjainak már április 13-án felmondtak, miközben a DK zalaegerszegi irodáját is bezárják. Utóbbi helyszínen ennek ellenére bizakodóbb a légkör, a helyi DK-sok az újrakezdés lehetőségét látják a közösség előtt, illetve kifejezték azt is, hogy készülnek a soron következő kongresszusra és tisztújításra.

Sokan sírtak, mindenkit kirúgtak

Egy volt alkalmazott (technikailag még jelenleg is a párt alkalmazottja, ugyanis a jogviszonya április 30-ig tart) az Indexnek azt nyilatkozta, hogy sokakat meglepett az április 13-i döntés.

– Elég rossz hangulat volt, sokan sírtak, hiszen mindenkit kirúgtak. A legtöbb embert váratlanul érte a dolog, mert tényleg nem gondoltuk volna, hogy ilyen gyorsan megszületik ez a döntés – fogalmazott, majd hozzátette, hogy azóta semmi információt nem kaptak a párttól, és dolgozniuk sem kellett, mert fel vannak mentve a munkavégzés alól.

A Demokratikus Koalíció listán mindössze 70 298 szavazatot szerzett az április 12-i választáson, ami az összes voks alig több mint 1 százalékát tette csak ki. A DK jelöltjeinek egyéniben sem volt esélyük egyetlen választókerületben sem, ennek értelmében a párt kihullott a parlamentből. A párt elnöke, Dobrev Klára – aki a választás előtt is azt bizonygatta, hogy a párt be fog jutni a parlamentbe, neki pedig nincs B-terve – az elnökséggel együtt már a választás éjszakáján bejelentette lemondását. Ezt követően nem sokkal a párt még kiadott egy közleményt, melyben kijelentették, hogy a DK "természetesen tovább működik", illetve beharangozták azt az ötnapos elnökválasztó pártszavazást is, amit a tervek szerint június 3–7 között bonyolítanak le. "A DK tisztújító Kongresszusát június 13-án tartja" – adták meg egyúttal a teljes menetrendet.

Frissítés: a pártvezetés még próbál tagadni

A fenti hír megjelenése után a párt sajtóirodája újabb rövid közleményben "pontosított":

A mai napon Soós Henrietta, a DK sajtóreferense magánlevelet írt több újságírónak, amelyben félreérhetően fogalmazott. Nem a párt hivatalos álláspontját közölte, hiszen sajtóreferensi minőségében ilyet nem is tehet. A levelében a saját munkakörére utalt, ami valóban megszűnik április végével. Ahogyan azt korábban jeleztük, a DK parlamenten kívüli pártként folytatja tovább a munkát.

(24 - 444 - Index nyomán)