Cserháti Péter is helyet kap majd a Tisza-kormány egészségügyi minisztériumának kabinetjében, értesült a MedicalOnline. Az egészségügyi szaklapnak Cserháti megerősítette, hogy a tárca stratégiai koordinációjában vállal majd szerepet.

A MedicalOnline cikke szerint Cserháti Péter hosszú, szakmai körökben is elismert államigazgatási és intézményirányítási tapasztalatokkal rendelkezik. Az ő nevéhez köthető az Egészséges Budapest Program, amelynek éléről Kásler Miklós váltotta le. Cserháti Péter korábban az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetet (OORI) is vezette, ahonnan 2020-ban távolították el.

A második Orbán-kormány helyettes államtitkárát végül 2022-ben rehabilitálták, és ismét megbízták az OORI vezetésével, amely időközben a Semmelweis Egyetem része lett, így Cserháti Péter jelenleg a Rehabilitációs Klinika vezetője.

Az értesülést Hegedűs Zsolt is megerősítette, a leendő egészségügyi miniszter Facebook-oldalán azt írta:

Tegnap egyeztetést folytattunk a Batthyány-Strattmann László Alapítvány képviselőivel, köztük az alapítvány elnökével, dr. Lengyel Györgyivel, valamint a kurátorokkal a NEAK székházában. A megbeszélésen részt vettek a NEAK képviselői, köztük dr. Kőrösi László elnök, továbbá dr. Kőnig Róbert miniszterelnöki biztos, valamint felkért miniszteri kabinettagjaim, dr. Cserháti Péter és Csernus Kata is.

(24)