A 2025-ös betiltást követően idén már szabadon ünnepelhetnek az LMBT-jogokért kiálló résztvevők a Budapest Pride-on, azonban a rendkívüli hőség másfajta akadályt gördít a felvonulók elé - ezt éppen a homofil 24.hu írta, amelynek a komplett szerkesztősége elfelejtette, hogy éppen a tavalyi volt a legnagyobb buzivonulás, köszönhetően annak is, hogy Orbán az álbetiltással ellenzéki csúcsrendezvényt csinált belőle. /Frissülő összeállítás./



Fotó: Kőrös Gábor / 24.hu

Délután kettőkor kezdődött el az Opera előtt a "Pride"-ra való gyülekezés, de valójában a Deáktól a Nagymező utcáig áll a 19 kisteherautó (az utolsó Budapest képviseletében egy BKK-busz) és a közéjük beékelődő hat mentőkocsi – vélhetően a hőségre készültek ennyivel –, illetve egy-egy hatalmas szivárvány- és EU-s zászló.



Fotó: Kőrös Gábor / 24.hu



Fotó: Kőrös Gábor / 24.hu

Egyelőre még elég szellős az Andrássy út, de sok teherautót is még most díszítenek, állítják be a hangcuccokat rajtuk, sőt, olyan is van, ami csak most érkezett meg.



Fotó: Adrián Zoltán / 24.hu



Fotó: Kőrös Gábor / 24.hu

Fel sem merült a halasztás

Hrubi Zita, a Pride sajtószóvivője és szervezője nyilatkozott a Partizánnak, egyebek mellett arról, felmerült-e az, hogy a harmadfokú hőségriadó miatt elhalasztják a rendezvényt, vagy módosítanak a kezdési időponton. A szervező azt mondta, komolyan nem merült fel, mert tapasztaltak  a hőségben pride-ozásban: 2022-ben több mint 40 fokos hőségben rendezték meg, ráadásul akkor az útvonal a rakparton keresztül vezetett.

Nyilván nem a legszuperebb az időjárás, és attól, mert hozzá vagyunk szokva, komolyan vesszük a hőségriadót – mondta Hrubi Zita, aki közölte, hat mentőautó kíséri majd a tömeget, a vonulás végén, a Vérmezőn pedig felsorakoznak a mentőkocsik.



Fotó: Szajki Bálint / 24.hu

Egy kis bulikázás után már el is indultak

Sűrűbb lett a tömeg az Opera előtt, bár a járdán még kényelmesen el lehet férni, nincs tele az Andrássy, jelentette a Telex tudósítója. A legelszántabbak a tűző napon buliznak valamelyik kamionnál. „Vigyázzatok egymásra!” - kiabálja az egyik DJ az Opera előtt álló kamionról. Közben a menet elindult az Andrássyn.

Néhány már majdnem elfelejtett politikai aberrált is kiment pózolni

„A Demokratikus Koalíció kiáll a nyílt, befogadó és a kölcsönös tiszteleten alapuló társadalom mellett, – egy olyan világért, ahol mindenki önmaga lehet” – írta a párt. A menetben többek között feltűnt a DK új elnöke, Varju László is.



Fotó: DK / Fb

Kunhalmi Ágnes is vonul, ő a „Szabadság, jogok, szerelem” hármasát üzente 66 ezer követőjének. A menetben a telexesek látták Fekete-Győr Andrást, illetve Jámbor András is posztolt az Erzsébet hídról.



Fotó: Huszti István / Telex

Forróbb szakasz a hűsebb Andrássy út után

Érkezik a menet vége a Deák Ferenc térre. Az árnyas Andrássy út után egy olyan szakasz következik, ahol maximálisan érezteti hatását felülről a tűző nap, alulról pedig az aszfaltból áradó forróság - tudósítottak róla délután 4 óra előtt.

A helyzeten nem segít, hogy a menet időnként percekre meg-megáll. A szélekről ilyenkor sokan menekülnek le az úttestről, hogy egy-egy talpalatnyi árnyékban pihegjék ki magukat.

"Budapest nem Szodoma!"

„Bűn nem lehet büszkeség tárgya! Budapest nem Szodoma!” – áll a Hatvannégy Vármegye molinóján. A HVIM pár tucat feketébe öltözött demonstrálója a Gellért hegyről, Szent Gellért szobra alól szemlélte a hídon vonulókat.



Fotó: Huszti István / Fb

Zöldségekkel kínálták a vonulókat, de a rendőrésg ezt nem díjazta

„Az Astoriánál a rendőrök elfogtak két férfit, akik zöldségekkel dobálták a tömegben vonulókat” – közölte a BRFK. Hogy milyen zöldségek voltak, azt nem közölték.

Valaki megbotránkoztatta az aberráltakat is

A BRFK arról posztolt, hogy a „Pride” szervezői rendőri intézkedést kértek az Erzsébet hídon, mert a menet elején „egy ember a viselkedésével a gyűlés résztvevőit is megbotránkoztatta”, és a rendezők kérése ellenére sem volt hajlandó távozni. A férfit előállították, szabálysértési eljárás indul ellene.

Kettős keresztek a hídnál

Felért a menet vége az Erzsébet hídra, a híd mellett három fekete ruhába öltözött férfi állt kettős kereszteket tartva (fiatalabb olvasóink kedvéért: ez nem a #hashtag - szellemeskedett a Telex). Valamit kiabáltak, de a zenétől nem lehetett érteni, hogy mit.



Fotó: Gulyás Ádám / Telex

„Gyertek, itt vannak a mi hazánkosok” – kiáltotta egy Pride résztvevő. „Ne provokáld őket” – szólt oda neki a barátja. Páran szivárványos zászlókat lengettek nekik, de a szervezők gyorsan elhívták őket onnan.

"Nemzeti Pride"

„Tavaly is itt készültek jó képek. 😃” – írt az Erzsébet hídról posztolva Karácsony Gergely a 2025-ös, rekordméretű felvonulásra utalva, amelyet a 24.hu fotósai is megörökítettek. 

A főpolgármester hozzátette:

 ez egy nemzeti Pride. Az Erzsébet hídon a nemzeti lobogók és a Pride-zászlók együtt azt üzenik: a hazafiság és az elfogadás nem kizárják, hanem erősítik egymást.

Pest heteróbb lett

Délután 5 óra előtt már minden felvonuló felért az Erzsébet hídra. Megvannak a nemzeti szinű és a szivárványos lobogók is.

A híd lábánál szolgálatot teljesítő rendőrök tájékoztatása szerint fokozatosan adják vissza a forgalomnak a felvonulás útvonalát. Mire az utolsó ember is átér Budára, Pesten megszűnnek a korlátozások.



Fotó: Szajki Bálint / 24.hu

A CitizenGo is vonul

Nagyjából száz ember vonult a 24.hu tudósítójának becslése szerint negyed 6 körül a Bajcsy-Zsilinszky úton „Imádsággal a gyermekekért” molinó alatt. A csoport a Kossuth térre tartott, ahol a CitizenGo Magyarország tüntet a migrációs paktum és a „genderpropaganda” ellen.



Fotó: 24.hu

Képen a rendőri beavatkozást igénylő megbotránkoztatás



Fotó: Kőrös Gábor / 24.hu

Lilu még nem elégedett Magyar Péterékkel

Lilu, aki az egyik műsorvezető, arról beszélt, hogy az elmúlt egy évben nagyon sok minden történt. Felidézte, hogy tavaly Orbán Viktor több eszközzel is próbálta betiltani "Pride-ot "és megakadályozni annak a megrendezését, de nem sikerült neki. És azóta meg is bukott a választáson.

Sok azonban még a tennivaló, tette hozzá Lilu, mert többek között még mindig érvényben van az a törvény, amelynek értelmében le lehet fóliázni könyveket, és amely összemossa a gyermekek ellen elkövetett bűncselekményeket a homoszexualitással.

Karácsony szalonnácizott

A tavalyi Pride lökte Orbánt a bukás szélére – mondta a főpolgármester beszéde elején, majd hozzátette azt is, hogy a szalonnácik elérték azt, hogy ez legyen az első „nemzeti Pride”.



Fotó: Adrián Zoltán / 24.hu

Hozzátette ugyanakkor, hogy vissza kell térnünk önmagunkhoz, és olyan hazát kell építeni, ahol mindenki megtapasztalhatja, hogy minden ember számít.

a társadalmi méretű bűnök utáni gyógyulás (…) annak kimondásával kezdődik, hogy köszönjük – azoknak, akik az elmúlt 16 évben kiálltak nem csak maguk, hanem a mások szabadságáért. (…) Köszönjük a Budapest Pride-nak!

"Még tart a reményteli türelem" –  jelentette ki Karácsony, de ő is megjegyezte, hogy még mindig érvényben vannak a Pride betiltását lehetővé tevő törvények. De vannak más feladatok is:

Képzeljünk el egy olyan világot, amelyet nem a régi dogmák igazgatnak (…) ahol a család az család, a szerelem az szerelem, a házasság pedig minden kapcsolatot szentesít. (…) Én akarok lenni az, aki összeadja az első azonos nemű párt Budapesten, és nem akarok erre sokat várni.

Éljen a haza, éljen a Pride, éljen Budapest! – zárta beszédét a rendszerváltást is pár mondatban megidéző Karácsony Gergely, aki nem beszélt sokáig – talán egy békés "Pride-on" kevesebb a mondanivaló.

Valami "influenszert" az zavar, hogy ő megcsókolhatja az utcán a férjét, bezzeg a ratyik nem

Fancsikai Eszter influenszer azt mondta, hogy kicsit zavarja, hogy míg ő fényes nappal megcsókolhatja a férjét, a „melegek” ezt nem tehetik meg egymással. Ő csak szabadságot érez, ha meglát két meleg férfit vagy nőt. „Minél több ember élhet szabadon, annál szabadabb lesz az egész társadalom. Tavaly még tüntettünk, ma már szabadon ünnepeljük, hogy ennyire sokszínűek vagyunk” – mondta.



Fotó: Huszti István / Telex

„Életemben először üzenek bizakodva a kormánynak” – mondta, majd a családalapítás jogáról beszélt. A kétgyermekes családanya a többi szülőnek azt üzente, hogy egy olyan országról álmodik, ahol a coming out nem egy mindent eldöntő pillanat az ember életében. „A gyermekeink boldogsága a legfontosabb, ezért szeressétek őket úgy, ahogy vannak!” – mondta.

A Carson Coma volt a visszatérő "sztárfellépő"

A tavalyi "Pride-on" is fellépett a zenekar. Sokan a minikoncert helyett a fák árnyékában telepedtek le, írta a Telex helyszíni tudósítója.



Fotó: Huszti István / Telex

Népszerű téma a tavalyi Pride felidézése, Rácz Béla, az 1 Magyarország Egyesület társalapítója, a főváros ún. romaügyi koordinátora is ezzel kezdte a beszédét, majd kijelentette, hogy

Az állam dolga nem az, hogy korlátozza a szeretetet.

Rácz párhuzamot vont egy cigány családba született gyerek és egy LMTBQ-fiatal között, akiknek rendre kirekesztéssel kell szembesülniük. Fontos üzenetnek nevezte azt, hogy a parlament egyik alelnöke roma származású, de sok még a dolog.

Az egyenlőségről és a partnerségről nem csak beszélni kell, hanem meg kell valósítani, jegyezte meg és kiemelte, hogy végre készül átfogó romastratégia Budapesten, amelyre már régóta szükség volt.

Rácz szerint az egy csapda, hogy sok "roma" úgy nő fel, hogy akkor fogja majd elfogadni őket a többségi társadalom, ha láthatatlanok lesznek. Lehet egyszerre valaki "roma" és magyar – jelentette ki.

A rasszizmus és a kirekesztés nem a romák vagy a melegek ügye, hanem a magyar demokrácia ügye.

Görög Zita a rejtőzködőkhöz szólt

Azért vagyunk itt, mert egyetlen embernek sem szabad elrejtőznie azért, mert szeretni mer – mondta Görög Zita, aki beszédében azokhoz akart szólni, akik még mindig félnek úgy élni, ahogy szeretnének.

Anyaként azokhoz a szülőkhöz is szólok, akik önmagukat vagy a gyereküket hibáztatja a gyereke szexuális irányultságért (…) Nem hibáztál, mert ez nem hiba, akkor hibázol, ha nem állsz a gyereked mellé.

Hozzátette, hogy a heteróknak nem kell vonulni, mert minden esküvőn, keresztelőn és örökbefogadásnál ők meg vannak ünnepelve, míg az LMBTQ+ fiataloknak csaknem a 40 százaléka kísérelt meg öngyilkosságot az elmúlt egy évben. (De talán ha minden év "Pride-év" lenne esténkénti vonulással, az segítene  a szerk.)

Ez a magas szám nem a szexuális orientációból fakad, hanem a megbélyegzés és a támadás tesz sérülékennyé – tette hozzá Görög Zita.

Senkinek nincs joga megmondani, hogy ki és mi számít családnak; nem kiskapukat és adományokat szeretnének, hanem jogegyenlőséget – mondta, de nem derült ki ebből, hogy családnak tartja-e a zoofilok állataikkal alakított közösségét is, vagy ő mi alapon merné azt kétségbe vonni...

Nem létezik kétféle állampolgár és nem létezik kétféle szerelem.

A modell-influencer álszentségnek nevezte, hogy a gyermekvédelemre hivatkozva nem fogadhatnak örökbe gyereket a melegek, aki otthont biztosíthanának a nevelőotthonban élőknek. Görög Zita azt üzente:

Nem vagytok egyedül!

Sammy április 12-én visszakapta a reményt

Annus Szabolcs Sammy szociológus arról beszélt, hogy a húszas éveiben kezdett el aktivizmussal foglalkozni, azt követően, hogy egy hosszabb folyamat eredményeként el tudta fogadni önmagát.



Fotó: Adrián Zoltán / 24.hu

A szegedi Partiscum Egyesület elnökségi tagja, aki fontosnak tartja, hogy most már nem csak a budapesti, hanem a vidéki aktivizmus is jelen van.

Április 12-én visszakaptam a reményt,

jelentette ki és saját bevallása szerint a választást követő napokban többször is elsírta magát az örömtől. Megjegyezte, tudja, hogy a teljes változás még odébb van, de arra kérte a kormányt a résztvevőkkel együtt, hogy ne vegye el az LMTQ-közösségtől még egyszer a reményt.

Az aktivista ezt követően bejelentette, hogy 2027-ben megrendezik az első "Szeged Pride"-ot.

Már jó páran meg is indultak, de még nem a szegedi Tiszának

Azért szép lassan mennek el az emberek a Vérmezőről. Nem tömegesen indulnak útnak, de láthatóan kevesebben vannak, mint mikor a színpadi műsor elkezdődött.

Orbán-túlélő leszbikák éltették a jogegyenlőség idejét

Székely Kriszta, a Katona József Színház igazgatója arról beszélt, hogy az idei ún. Budapest Pride azért fontos, mert a háttérben valami meglazult, és ennek örülni kell.

Örüljünk, hogy túléltük.



Fotó: Kőrös Gábor / 24.hu

Úgy látja, hogy fordulópontnál állunk és eljött a "jogegyenlőség ideje". Majd felkonferálta a "feleségét", Jordán Adél színésznőt (Jordán Tamás lányát - a szerk.), aki egy Edith Piaf-dalt adott elő, a Non, je ne regrette rient (Nem bánok semmi sem).

Till Attila sekélyes hippidumával állt elő a "családbarát rendezvényen"

A műsorvezető reméli, hogy a jövőben egyre kevesebben fognak szenvedni a kirekesztéstől a családjában, a munkahelyén, és egyéb közösségekben.

Szerinte a legfontosabb, hogy mindenki hagyja a másikat nyugodtan élni, és úgy látja, hogy a 21. században már komplett generációk nőttek fel úgy, hogy számukra természetes az, ami természetes.



Fotó: Huszti István / Telex

Ez egy családbarát rendezvény,

jelentette ki és úgy látja, hogy minden szülőnek felelőssége, hogy biztosítsa a feltétel nélküli szeretetet, a biztonságot és a megértést.

Párbeszédet folytatnának a jogrendszer "felzárkóztatásáról"

Bartucz Kristóf, a "Budapest Pride" szervezői csapatának tagja felidézte a tavalyi felvonulást, hogy ott milyen jól érezte magát az a szülő, aki először kísérte el leszbikus gyerekét a felvonulásra, vagy az a transz, aki sokáig tépelődött, kockáztassa-e érte a 200 ezres bírságot.



Fotó: Adrián Zoltán / 24.hu

Majd idén áprilisig minden kérdés nyitott volt, a szervezőknek fel kellett készülni valamennyi eshetőségre. A jövőre nézve fontosnak nevezte, hogy az új kormány törvényi szinten állítsa helyre a gyülekezés jogát mindenki számára. Nem radikális dolgokat szeretnének, csak azt, hogy a kormány a magyar jogrendszert zárkóztassa fel oda, ahol a magyarok többsége szeretné, hogy legyen. A buzivonulás szervezői ehhez készen állnak a párbeszédre.

Eloszlott a tömeg

A Pavillon fellépésével zárul a ratyimozgalom felvonulása, illetve az azt követő színpadi rész.

Mostanra azért már csak a töredéke maradt a tömegnek is, talán már a Budapest Parkba készülődnek az esti bulira.

További képek az LMTQP-"kultúráról"
































































(Kuruc.info - 24 - Telex nyomán)

A 2025-ös betiltás így nézett ki: "Nagy a buli bent, gyerekek? Köszönjük, hogy összehoztátok a legnagyobb Pride-ot Magyarországon!"