Fél évvel csökkentették a büntetést, így másodfokon egy év négy hónap börtönbüntetésre ítélték Orosz Bernadett bántalmazóját, számolt be az RTL Híradó. Orosz Bernadett az ítélet után úgy nyilatkozott: a másodfokú bíróság döntésével újabb ütés érte, és nagyon csalódott. Úgy érzi, a törvények nem védik kellően a kapcsolati erőszak áldozatait.
A hatgyermekes nő korábban arccal és névvel állt ki a nyilvánosság elé, mert volt párja többször megverte. Nyilatkozataiban fel szerette volna hívni a figyelmet a kapcsolati erőszak áldozatainak nehéz helyzetére is.
Orosz Bernadett és későbbi bántalmazója 2018-ban ismerkedett meg egymással, kapcsolatuk a férfi féltékenysége miatt konfliktusos volt. A most született ítélet szerint előfordult olyan eset, hogy a nő hatéves kisfia szaladt segítségért, mert azt látta, hogy a férfi bántalmazza az anyjukat. A férfi az eljárás során tagadott. Azt állította, a nő elesett, az okozta a sérüléseit.
A korábban katonatisztként szolgáló K. Istvánt összesen három bántalmazással vádolták meg, ezek közül a legsúlyosabb 2019. november 9-én történt. A pár a bujáki honvédüdülőben vett részt egy rendezvényen, vacsora után az emeleti szobájukban az ittas férfi féltékenykedni kezdett, majd az így kialakult veszekedésben a homlokán megütötte a nőt, aki ezután kizárta őt a szobából. Később a férfi az ajtót betörve rárontott, és hosszasan bántalmazta: többször fejen ütötte, a fejét beleverte a dohányzóasztal lapjába és fojtogatta. Orosz Bernadett később közzétette a verés következményeként felduzzadt, véraláfutásos arcáról készült képeket.
Az ügyészség életveszélyt okozó testi sértés kísérlete és súlyos testi sértés kísérlete miatt emelt vádat a férfi ellen. K. Istvánt első fokon egy év tíz hónap börtönbüntetésre ítélték folytatólagosan elkövetett testi sértés miatt, ő fellebbezett a döntés ellen. A másodfokú ítélet ezt enyhítette egy év négy hónapra.
A bíróság a férfit nem kapcsolati erőszak miatt ítélte el, ami súlyosabb büntetéssel járhat, akár öt évet is kaphat a bántalmazó. Ilyen büntetést azonban csak az kaphat, aki rokonát, volt vagy jelenlegi élettársát vagy házastársát bántja, Orosz Bernadett és a férfi azonban nem voltak hivatalos kapcsolatban, amikor a bántalmazások történtek.
A nő az ítélet után úgy nyilatkozott az RTL-nek, hogy szerinte ez az ítélet nem rettent el más bántalmazókat ilyen, ehhez hasonló vagy akár súlyosabb bűncselekményektől. A nő azt állítja, belebetegedett az elmúlt hat év küzdelmeibe. Úgy látja: egy egykori katona élete és a mundér becsülete szerinte fontosabb, mint egy hatgyerekes édesanya és egy háromszoros nagymama élete.
K. István ügyvédje az RTL-nek azt mondta: hasonló ügyekben ennél enyhébb ítéleteket szoktak hozni a bíróságok, ezért a Kúriától kérnek állásfoglalást. Az ügyvéd szerint védencét megviseli, hogy börtönbe kell mennie.
(RTL - Telex)
Korábban írtuk: 3 év 6 hónapot ajánlott az ügyészség a nőverő alezredesnek, nem fogadta el, és csak 1 év 10 hónapot kapott a törvényszéktől