Az ATM-hálózat országos kiépítéséről tárgyalt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és a Magyar Bankszövetség elnöke, alelnöke és főtitkára hétfőn, a bankszövetség megerősítette azon elköteleződését, hogy növelje az ATM-ek földrajzi lefedettségét - közölte a szövetség az MTI-nek kedden.

Közleményük szerint a találkozót a konstruktív együttműködés és a gazdaság fellendítése iránti elkötelezettség határozta meg.

A bankszövetség ugyanakkor felhívja a figyelmet az arányosság fontosságára is, ami szükségessé teszi, hogy a magyarországi lakhelyű számlatulajdonosok számára bankkártyát biztosító külföldi székhelyű pénzügyi szolgáltatók megkülönböztetés nélkül részt vállaljanak ezen társadalmi feladat ellátásában.

Első körben a 2000 lakosúnál nagyobb, ATM-mel nem rendelkező települések kaphatnak bankjegykibocsátó készüléket, amennyiben annak fizikai elhelyezését a helyi önkormányzatok kérik, illetve ehhez a helyszínt biztosítani tudják - írták

Mint a szövetség fogalmazott, a hétfő este megjelent kormányrendelet szándéka az, hogy a készpénzellátás országos hálózatát fenntartsák, és az tovább fejlődjön. A fentiek szerint vállalt ATM hálózat kiépítése ezt a célt szolgálja. Hozzátették, hogy az optimális, vidékcentrikus készpénzellátási hálózat megvalósítása megköveteli a kormányrendelet rugalmas részletszabályainak kidolgozását.

Korábban írtuk: Novák Előd törvényjavaslata 500 ezer forintra növelné az ingyenesen felvehető készpénz mennyiségét