Elrendelte a Fővárosi Törvényszék annak a Tobias E.-nek az átadási letartóztatását, akit jogerősen 1 év 10 hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélt májusban a Fővárosi Ítélőtábla a budapesti antifasiszta támadások miatt – tudta meg a 24.hu. A német férfi volt az ügy másodrendű vádlottja, és az egyetlen olyan terhelt, aki váddal egyezően beismerte a bűnösségét.
A tavaly februári viperás támadásokban kilenc ember sérült meg. Az első támadás a Nyugati pályaudvaron, egy vonaton, a második a Fővám téren, a harmadik és a negyedik támadás február 10-én a Gazdagréti téren, valamint a Bank utcában, az ötödik pedig február 11-én, az I. kerületi Mikó utcában történt.
Tobias E. (azaz Edelhoff) már a májusi tárgyaláson kérte, hogy engedjék vissza Németországba, mert német bíróságok előtt is szeretne felelni a tetteiért. És úgy tűnik, hogy ezt hamarosan meg is teheti. A Fővárosi Törvényszék ugyanis az esettel kapcsolatban küldött közleményében azt írta, hogy a német hatóságok bűnszervezetben való részvétel cselekményegységében súlyos testi sértéssel bűncselekmény miatt keresik a férfit.
A rendelkezésre álló adatok alapján a német fiatalember 2018-tól tagja volt egy olyan csoportnak, amelynek a célkitűzése szélsőbaloldali motivációval és erőszak alkalmazásával elkövetett bűncselekmények végrehajtása volt. A férfi az elfogatóparancs szerint egy "tettleges támadásban" is részt vett – közölte a törvényszék.
A tárgyaláson a német férfi hozzájárult az egyszerűsített átadásához, és kérte a specialitás szabályainak alkalmazását. Ez azt jelenti, hogy az elfogatóparancsban szereplő bűncselekményen kívül nem indítható és nem folytatható vele szemben másik büntetőeljárás. Az átadási letartóztatást attól a naptól kezdve kell foganatba venni, amikor a jogerős szabadságvesztés büntetés végrehajtása befejeződik, illetve a terheltet feltételes szabadságra bocsátják. Az átadási letartóztatás a terhelt átadásáig tart.
A most átadási letartóztatásba kerülő férfire nehéz hónapok várnak majd hazájában is, ha letölti az itteni büntetését.. Korábban a Welt azt írta róla, hogy a német radikális baloldaliak első sorába tartozik. Észak-Rajna-Vesztfália tartományban született, de Berlinben lakik.
A férfinak állítólag közvetlen kapcsolata van azzal a szélsőbaloldali csoportosulással, amelyhez több súlyos bűncselekményt kötnek, és amelynek vezetője Lina Engel. Az ügyészség szerint a 27 éves nő és társai politikai ellenfeleiket figyeltek meg, és brutálisan megverték őket. Támadásaik hasonlóan zajlottak, mint ahogy az Budapesten is történt. Tavaly év elején Erfurtban fejszével, rúddal és paprikaspray-vel estek neki két "neonácinak" a radikális baloldaliak.
Kapcsolódó:
- Íme az első "elrettentő" ítélet antifaügyben: feltételesen szabadulhat az egyik német magyarverő
- Íme a többi magyarverő, az elvtársak és rokonok - exkluzív képek az antifatárgyalásról