A minap meglátogattam a barátomat, a faluban működő öntöde tulajdonosát. Gondoltam, hogy nem éppen rózsás a helyzet, de amit láttam, arra nem voltam felkészülve. A kézfogás közben éreztem, hogy nagy baj van, néhány másodperc feszült csend, majd varázsütésre én a riporter szerepébe kerültem, ő pedig interjúalannyá vált. Sajnáltam, hogy nincs nálam kamera, mikrofon… Ezek megismételhetetlen pillanatok… A jelenlegi helyzetről ilyen hiteles közérthetően megfogalmazott gazdasági, társadalmi elemzést még nem hallottam. Nem a katedráról kinyilatkoztatott, értelmiségi gőggel átitatott politológusi vagy közgazdasági okoskodás, nem is a szokásos kisvállalkozói sírás-rívás. Egy intelligens, végtelenül jó szándékú, de kőkemény üzletemberé, egy nagy tudású, idős, sok mindent megélt iparos indulatok nélküli gondolatait hallhattam.




Bár sok újdonság nem volt számomra a „riportban”, hiszen nagyjából egyformán látjuk a világot, de a konkrétumok, a számok, a környezet, a viaszoló félhomálya, az öntödei illat, az ódon falak, és a raktárban a már legyártott és most feleslegessé vált öntvények látványa megrendített. Én is dolgoztam itt egy rövid ideig, sejtettem, mennyi idő, energia, nyersanyag van ebben, és milyen hatalmas munka volt legyártani. Százmilliós érték, szállításra készen, eladhatatlanul. Évtizedes üzleti kapcsolat és folyamatos gyártás a vasúti fejlesztésekhez. Ennek az egésznek vége! Ez a kormány döntésének egy apró következménye. A Mészáros-cégcsoporthoz tartozó cég vasúti fejlesztési munkáit leállították.

Nyílt titok, hogyan működik az állami beruházási láncolat Magyarországon, korrupcióval, túlárazással, de ne legyenek illúzióink, hogy máshol, akár nyugaton, akár keleten nagyon másképp működne, vagy éppen a korábbi kormányzatok alatt ez nem így zajlott volna.

Amit viszont nem tudtam, az az, hogy az elmúlt 10-15 évben csak ebben a kis gazdasági szegmensben kiépült egy több ezer embert foglalkoztató, kiszolgáló, beszállítói hálózat. Megtudhattam, hogyan működik és milyen mélyreható, tovább gyűrűző következményei vannak minden apró változásának. Rögtönzött előadásának a lényege számok és konkrétumok nélkül: csupán a most leállított vasútfejlesztés kapcsán minden ehhez beszállító kisvállalkozás csődhelyzetbe került, az általános recesszió és járműgyártás csökkenése miatt még azok is, akiknek nem ez volt a fő profiljuk!

Az alig több mint háromszáz főt számláló falunk állandó költségvetési forrásainak 90%-a az öntöde helyi iparűzési adójából származik. Most még jelentős elbocsájtások nélkül, 50%-os termelési kapacitással éppen ki tudja termelni az öntöde a munkabéreket. Ez a kis üzem sok nehéz helyzetet átvészelt már az elmúlt több mint harminc évben. Vajon ezt átvészeli?

– Megmaradtok, Gyuri?

– Persze, vágta rá rögtön a szokásos optimizmusával – de azért utána jó ideig csendben maradtunk…

Ha nem, hol fognak munkát találni az emberek ebben a hátrányos helyzetű régióban? Ha nem, hogyan fog megoldódni a falu kilátástalan költségvetési helyzete? A „rendszerváltók” majd börtönbe juttatnak minden korrupt nagyiparost, eladják a jachtot, a magánrepülőt, Andi táskáit és annak az árából pótolják a kieső adóforintokat vajon? A falu népe pedig elmegy majd börtönőrnek az öntöde helyére épített fegyházba?

Mielőtt bárki azt gondolná, hogy nem ítéljük el a korrupciót, és Fidesz-hívők vagyunk Gyurival, az nagyon téved. Hogy lehet megfogalmazni a mi szép magyar nyelvünkön is a korrupciót? Amikor a közösség tagja, visszaélve a lehetőségeivel, megdézsmálja a közös vagyont. Ez a megdézsmálni amolyan megbocsátó kifejezés, tükrözi azt, egy kicsit lehet, de nagyon nem. Mészáros Lőrinc túl sokat dézsmált? Igen! Minden bizonnyal így is van, hiszen ezt mindenki láthatta a közösségi médiában nap mint nap a véleményformáló ipar segédmunkásai jóvoltából, és ezt olvashatta a bulvársajtóban is.

Ma, mikor a becsület és a tisztesség fogalma már erősen megkopott a közéletben, a választópolgár diadalmasan mondja ki az ítéletét: Mészáros Lőrinc túl sokat lopott, utáljuk, pusztuljon. Álljunk meg egy pillanatra, kedves álszent választópolgárok, most egy kevesebbet dézsmáló áruló pszichopata őrült ámokfutásában meghirdetett társadalmi igazságtétel víziójának keretében elpusztítjuk a közös vagyonunkat, a kis magyar cégeket csupán azért, mert egy feltételezhetően többet dézsmáló ember cégének dolgoznak! Saját torkunkat vágjuk el, miközben azt kiáltozzuk kéjes örömmel: rács-rács! De akkor is, ha csak asszisztálunk hozzá. Ezt bizony valahogy másképp kellene csinálni…

Én is vállalkozó vagyok. Tizenhét évig dolgoztunk egy állami cégnek. Három kormányváltás tisztogató akcióit éltük meg ezalatt. A harmadiknál mennünk kellett nekünk is. A 2010-es, második fideszes hatalomátvételnél mindenki repült. Bizony elég tisztességtelen módon történt, és sokba került az adófizetőknek is. Az életben semmi nem fekete vagy fehér, és a dolgok túlzott leegyszerűsítése, az általánosítás különösen veszélyes a politikai kérdéseknél. Anélkül, hogy egy kalap alá venném az összes parlamenti pártot és képviselőt, azt gondolom, van néhány ki nem mondott hatalmi játékszabály, amit az eddigi kormányváltásoknál, többé-kevésbé betartott mindkét politikai oldal.

Most ez a rendszerváltásként beharangozott hatalomátvétel csupán ennek a három íratlan hatalmi szabálynak a felrúgása. Nem több és nem kevesebb, senkinek ne legyen illúziója. A mostani parlamenti színjáték a sok spontán színészi alakítással nem a megszokott darab ugyan, de a rendező valódi célja egyre jobban kirajzolódik a pártatlan műértő közönség számára.

K.K.

(A szerző olvasónk.)