A házelnök nem engedélyezte Ungár Péternek, az LMP frakcióvezetőjének kérését, amely az Országgyűlési Képviselők Barankovics István Irodaházának aulájába tervezett fotókiállítás megrendezésére vonatkozik – közölte a Magyar Nemzettel az Országgyűlés sajtóirodája.



Fotó: LMP / Facebook

Ungár Péter hétfőn levélben kért engedélyt a tárlatra Kövér László házelnöktől. A beadvány szerint Az akkumulátorgyártás és az infláció hatása a melegközösségekre címmel akarták megvalósítani az időszaki tárlatot.

A kiállításon olyan fotókat mutattak volna be, amelyeken az LMP két homokos politikusa, Ungár Péter és Gál József egy trappista sajttal a kezében áll az iváncsai akkumulátorgyár előtt.

Az LMP társelnöke a Telexnek elmondta:

A homoszexuális embereknek is drága a sajt, és problémát okoz az akkumulátorgyarmatosítás.

A kiállítás célja a beadvány szerint az lett volna, hogy „a művészet segítségével hívja fel a figyelmet erre a társadalmi problémára”.

Korábban írtuk: Így magyarázta el Dúró Dóra Ungár Petrának, mi a baj L. Simonék buzeráns kiállításával