Ugrás a cikkhez
Reklám

„Úgy tűnik bele is pusztulunk” – ilyen és ehhez hasonló mondatokat használt pártja jelenlegi helyzetéről Szanyi Tibor. A Brüsszelből kiszorult szocialista politikus most a Munkások Újságjában kritizálta pártját. Szerinte az MSZP vezetőit csak a maradék pártvagyon érdekli – közölte az M1 Híradója.

„Az idei európai parlamenti választás maga volt a megsemmisülés, a Párbeszéd szavazatait levonva ugyanis az MSZP a parlamenti küszöbön táncol” – mondta Szanyi Tibor a Munkások Újságjának adott interjúban. A szocialista politikus kitért arra is, hogy az elmúlt 21 év nem volt sikertörténet az MSZP szempontjából.




Szanyi Tibor azt mondta, bár sok ponton tudott azonosulni Medgyessy Péter törekvéseivel, ám a Gyurcsány-kormány megalakulásától sok vitája volt az MSZP vezetőivel. Szerinte a 2006-os őszödi beszéd csak súlyosbított az MSZP helyzetén, és gyakorlatilag kitörölte az „önkormányzati dimenzióból”. Úgy fogalmazott, „ezt szenvedjük azóta is, sőt, úgy tűnik bele is pusztulunk”.

Szanyi Tibornak ez már sokadszorra fogalmaz meg kemény kritikát a májusi európai parlamenti választás óta. Azután ostorozza pártját, hogy mindössze 6,61 százalékot ért el, majd a megszerzett egy mandátumot sem neki, hanem Ujhelyi Istvánnak adta az MSZP.

Nyílt leveleiben egyebek mellett „degenerálódó belterjes klubhoz” hasonlította az MSZP-t, de többször kifejtette azt is, hogy szerinte Tóth Bertalan és „elnöki klikkje” teszi tönkre a szocialistákat.

Szanyi Tibor a legutóbbi interjúban azt mondta, hogy a vezetőséget szerinte már csak a maradék pártvagyon érdekli. Úgy fogalmazott, az MSZP-t az ezredfordulón alkotó közösség 90 százaléka kiszállt a vonatból, a rajta maradt vezetők pedig csak az egy-két önkormányzati pozíció megszerzésére koncentrálnak.

(Híradó nyomán)

Kapcsolódó: A szája mellett csak megrovás járt Szanyi elvtársnak: nem zárják ki a degenerálódó belterjes klubból





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából