A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a mai napon hivatalos személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki Fekete-Győr Andrást - közölték honlapjukon.

Fotó: Fekete-Győr András/Facebook
A megalapozott gyanú lényege szerint a gyanúsított 2018. december 13-án 20:44 perc körüli időben a Budapest V. kerület, Kossuth Lajos téren a Parlament főlépcsőjénél az épület védelmére felsorakozott rendőrök irányába célzottan egy meggyújtott füstképző eszközt hajított, mely eszköz által kibocsátott füst a sorfalban lévő rendőrök látását és légzését akadályozva a létesítménybiztosítási rendőri intézkedést akadályozta.

Fotó: Fekete-Győr András/Facebook
Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda és magánszemélyek feljelentésére indult nyomozás.
Fekete-Győr András a gyanúsítás ellen panasszal élt, vallomást nem tett.
A gyanúsításban megjelölt bűncselekmény törvényi büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés.
Korábban írtuk: Semmi partizánkodás, ellenállás, vészkorszak: Gulyás csak besétált a rendőrségre
