„Messzemenően támogatta” a kormány egyik legkedvesebb arab üzletembere, Zaid Naffa testvéreinek honosítási kérelmét Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Az érintett Tarik Naffa és Huda Naffa meg is kapta a magyar állampolgárságot még 2014-ben – tudta meg a Magyar Nemzet az LMP-s Demeter Márta iratbetekintése nyomán.



Orbán Viktor és Zaid Naffa

A frakciószédelgő ellenzéki politikus elmondta, elsőként a külügy fordult levélben Semjén Zsolthoz a támogatásért még 2014-ben. „Naffa úr és Naffa asszony a magyar–jordán kapcsolatokban kulcsszerepet játszó Naffa család tagjaiként már most érdemben hozzájárulnak a kiváló magyar–jordán kapcsolatok fejlesztéséhez, amihez magyar állampolgársághoz jutásuk további lendületet adhatna” – írták, arra kérve Semjént, hogy a honosításról szóló kérelmet terjessze fel elbírálásra Áder János köztársasági elnöknek. A levelet a külügy akkori külgazdasági és külügyi államtitkára, Szabó László jegyezte, aki 2017 óta amerikai nagyköveti posztot tölt be. A külügyi államtitkár kérését követően Semjén kabinete is levelet írt a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatójának címezve. Ebben egyrészt jelezték, Szabó László „kiemelten támogatja”, hogy Naffáék „méltányosságból, államérdekre való tekintettel” magyar állampolgárságot kapjanak. Másrészt kiderült az is, hogy Semjén Zsolt is „messzemenően” támogatta a kérelmet. „Amennyiben a törvényben előírt feltételeknek megfelelnek, úgy honosításukat nemzetpolitikai érdekből miniszterelnök-helyettes úr támogatja” – nyomatékosította a levél.

A két testvér közül Tarik Naffa személye különösen érdekes. Ugyanis ő is eljárt annak érdekében, hogy a nemzetközi körözés alatt álló szaúdi, tavaly januárban elhunyt Ghaith Pharaon tartózkodási engedélyt kapjon Magyarországon. Tarik Naffa ugyanis még az ammáni Magyar Nemzeti Kereskedőház igazgatójaként arra kérte levélben a jordániai magyar nagykövetséget, segítsen Pharaonnak a tartózkodási engedély megszerzésében. Tarik Naffát később egyébként magyarországi tiszteletbeli konzulnak is kinevezték Jordániában, így hasonló tisztséget tölt be, mint testvére, Zaid Naffa hazánkban, aki pedig Magyarországon jordán tiszteletbeli konzul. Igaz, míg Tarik Naffa megkapta a magyar állampolgárságot, addig a Pharaon és Orbán Viktor közös 2014-es vacsoráját megszervező Zaid Naffa kétszer is elbukott az ehhez szükséges nemzetbiztonsági átvilágításon.



Pharaon és Orbán egymás mellett

A két Naffa fivérrel egyébként nem teljes a családra jutó tiszteletbeli konzulok száma, ugyanis Semjén Zsolt másik támogatottja, Huda Naffa is tiszteletbeli konzul – Macedóniát képviseli Jordániában. Miután 2012 óta tölti be ezt a pozíciót, felvetődik a kérdés, e feladata mellett hogyan lehetett annyi ideje, hogy még „a kiváló magyar–jordán kapcsolatok fejlesztéséhez” is hozzájáruljon.

– A biztonsági kockázatot jelentő Naffák és Orbánék egyetlen csettintésére a magyar állami intézményrendszer tágra nyitja az ország kapuit bármilyen sötét múltú szereplő előtt – nyilatkozta a képviselő. Úgy vélte, „nemcsak aggasztó, de mérhetetlen arcátlanság” nemzetpolitikával indokolni azt, hogy Semjén Zsolt még az államigazgatási eljárásba is beavatkozott az állampolgárságáért. A képviselő szerint Orbán Viktor és kormánya a nemzetközi szervezett bűnözés partnerévé vált.

(MNO nyomán)

Kapcsolódó:

- A Fidesz közleményben ismerte el, hogy titokban befogadtunk 1300 migránst

- Megbukott a terrorátvilágításon az Orbánnal jó kapcsolatot ápoló jordániai konzul

- Vona: a Fidesz a saját szavazóit is becsapta - titokban és/vagy nonstop telepítik be a migránsokat

- Pharaon már a 2014-es arab díszvacsorán is Orbán szomszédja volt

- Jobbik: információkat tüntetnek el Pharaon-ügyben

- Orbán azzal reklámozta hazánkat az araboknak, hogy "meglepően" keveset kell fizetni a magyar munkásnak