A Jobbik kifejezetten családellenesnek tartja a Miniszterelnökségen és más állami intézményekben bevezetett napi 10-12 órás munkaidőt. Felszólítjuk Lázár Jánost, hogy sürgősen vonja vissza embertelen intézkedését, amely egyébként jól példázza azt a fideszes arroganciát és gőgöt, amellyel rabszolgaként tekintenek a magyar munkavállalókra - áll a párt közleményében.
Emlékeztetünk arra is - szól a folytatás -, hogy a gyermekes munkavállalók életét ellehetetlenítő munkaidő jelentős megnövelése mellett a közszférában dolgozók életpályamodelljét az egymást váltó kormányok fokozatosan szétverték, az alkalmazottak illetményalapja 2008 óta egy fillérrel sem nőtt, és annak emelésére a Fidesz a 2015-ös költségvetés tervezetében sem tett javaslatot.
(Kuruc.info)
Frissítés: Lázár: nem kötelező itt dolgozni
A Miniszterelnökség a kormány munkájának összehangolásáért, döntéseinek előkészítéséért és végrehajtásáért felelős szervezetként a magyar közigazgatási rendszer egyik legfontosabb, legnagyobb felelősségű intézménye - hangsúlyozta Lázár János kedden az MTI-hez eljuttatott közleményben. A Miniszterelnökséget vezető miniszter megjegyezte: minden munkatársával együtt a jövőben is akár napi tizenkét órát dolgoznak.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt is kiemelte, hogy az általa vezetett intézményben az egész ország számára kiemelt jelentőségű feladatok összpontosulnak, köztük az európai uniós források felhasználása, a közigazgatási rendszer fejlesztése, az agrár- és vidékfejlesztés, a bankrendszer átalakítása vagy az energia-, a tudomány- és társadalompolitikai stratégiák kialakítása, szervezése.
Lázár János a közleményben azt írta: tekintettel arra, hogy a kormányt és a minisztériumokat "igen gyakran éri az a vád a sajtóban és a közbeszédben egyaránt, hogy nem dolgoznak meg a pénzükért", kifejezetten érdekesnek tartja a sajtó jelenlegi aggodalmát a minisztériumokban dolgozók fizetésével és munkaidejével kapcsolatban.
A miniszter hangsúlyozta: megkockáztatva, hogy ezen aggodalmak tovább erősödnek, szeretné kijelenteni, hogy a Miniszterelnökségen minden munkatársával együtt, a jövőben is azon dolgoznak - ha kell, akkor nem napi tíz, hanem tizenkét órán át -, "hogy Magyarország Közép-Európa legdinamikusabban fejlődő országa legyen".
Hozzátette: miként a versenyszférának, a közigazgatásnak is vannak olyan területei, amelyek az átlagosnál jelentősebb mértékű feladattal, felelősséggel és ehhez kapcsolódóan munkával járnak. Azt írta: "félreértés azonban ne essék: a Miniszterelnökségen dolgozni senkinek sem kötelező". Aki ott dolgozik, tudja, hogy "elsősorban szolgálatot és nem munkát" vállal.
Közölte: a szolgálatnak és így a munkaidőnek náluk kezdete van, vége nincs, ezért a Miniszterelnökség "sajnos valóban nem egy családbarát munkahely". De - mint írta - ezt tudja és tudta minden munkavállaló, aki ott vállalt vagy vállal munkát.
A Magyar Nemzet kedden azt írta, hogy értesüléseik szerint tízórás munkarendre állhat át több minisztérium, illetve háttérintézmény is. Közölték: a Lázár János vezette Miniszterelnökségnél már eddig is napi tíz órát dolgoztak. A lap szerint több gyermekes munkavállaló felmondásra kényszerült - őket "olcsóbb", fiatal munkatársakkal pótolták.
Kurucz Éva kormányszóvivő a Hír TV-nek azt mondta: "amióta Lázár János előbb államtitkárként, majd miniszterként a miniszterelnökséget vezeti, azóta 7:30-tól 17:30-ig tart a munkaidő, ezt a munkavállalók megértették és elfogadták".
(MTI)