Az Alkotmánybíróság (Ab) kedden megsemmisítette az "önkényuralmi" - nemzetiszocialista és kommunista diktatúrákkal kapcsolatos - jelképek használatát tiltó büntető törvénykönyvi (Btk.) paragrafust.

Új divatot honosíthatunk meg a Dohány utcán sétálgatva
Az Ab a ma meghozott határozatában megállapította, hogy az önkényuralmi jelképek használatát tiltó büntetőtörvényi tényállás sérti a jogbiztonság követelményét, és ezzel összefüggésben a véleménynyilvánítás szabadságát - olvasható a testület közleményében. Az alaptörvény-ellenes rendelkezést április 30-i hatállyal semmisítették meg.
Az indítványozó a Büntető Törvénykönyv (Btk.) 269/B. paragrafusának azt a fordulatát kifogásolta, amely az önkényuralmi jelképek körében az ötágú vöröscsillag használatát tiltja - idézte fel az Ab.
"A testület figyelembe vette, hogy a 14/2000. (V. 12.) AB határozatban korábban már döntött a Btk. 269/B. paragrafusának alkotmányosságáról, azonban úgy ítélte meg, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának a kifogásolt jogszabályhellyel kapcsolatosan azóta hozott ítélete olyan jogilag jelentős új körülményt jelent, amely szükségessé teszi az ismételt vizsgálatot" - írják.
Az Ab megállapította, hogy az önkényuralmi jelképek használatának büntetőjogi fenyegetettsége az emberi méltóság, valamint az Alaptörvényből levezethető alkotmányos értékrend védelme érdekében indokolt lehet.
A testület azonban úgy ítélte meg, hogy a jelenlegi szabályozás túl tágan, nem kellően világosan és körülhatároltan határozza meg a büntetendő magatartások körét, mivel a jelképhasználatot általában rendeli büntetni, jóllehet a célzat, az elkövetési módozat vagy a kiváltott eredmény figyelembevétele az egyes szimbólumok esetében elengedhetetlen lehet.
Mindez a bírói gyakorlatban is ellentmondásos ítélkezéshez vezetett. A szabályozásnak ezek a jellegzetességei sértik a jogbiztonság követelményét, és aránytalanul korlátozzák a véleménynyilvánítás szabadságát - tették hozzá.
Az Alkotmánybíróság az alaptörvény-ellenes tényállást április 30-i hatállyal semmisítette meg. Ennek indoka részben az volt, hogy a határozat kihirdetésével történő megsemmisítéssel a törvényalkotó által korábban büntetendővé nyilvánított magatartások szabályozatlanul maradnának, részben pedig az, hogy az Alkotmánybíróság időt kívánt biztosítani a jogalkotónak az Alaptörvénynek megfelelő új szabályozás kidolgozására.
Az Alkotmánybíróság szerint a Btk. 269/B. paragrafusával kapcsolatosan felmerült alkotmányossági aggályok a már kihirdetett, de még nem hatályos új Btk.-ban szereplő önkényuralmi jelképek használatának tényállására (335. paragrafus) is érvényesek.
Frissítés: Az Ab szerint szabadon használható lesz a horogkereszt, a nyilaskereszt és az SS-jelvény - amíg a zsidók be nem tiltatják
"Magyar" Györgyék szerint a vörös csillaggal semmi baj, de a horogkersztet tiltani kell
A Magyarországi Munkáspárt 2006 elnökét képviselő zsidó ügyvédi iroda szerint új büntetőjogi szabályozásra van szükség az egyes politikai jelképek nyilvános használatának büntetőjogi értékeléséről, "a horogkeresztet pedig továbbra is minden esetben tiltani kell". Arra reagáltak, hogy az Alkotmánybíróság kedden megsemmisítette az önkényuralmi - nemzetiszocialista és kommunista diktatúrákkal kapcsolatos - jelképek használatát tiltó paragrafust.
A Magyar György és Társai Ügyvédi Iroda szerint a jogalkotónak április végéig új büntetőjogi tényállást kell megfogalmaznia. Az ügyvédi iroda Vajnai Attila ügyében eljárva az ötágú vörös csillag használatának tiltása miatt nyújtott be indítványt az Alkotmánybírósághoz.
Az ügyvédi iroda mai közleményében az Alkotmánybíróság (Ab) keddi döntésére reagált, amelyben a testület megsemmisítette az "önkényuralmi" - nemzetiszocialista és kommunista diktatúrákkal kapcsolatos - jelképek használatát tiltó büntető törvénykönyvi (Btk.) paragrafust.
Mint írták, Vajnai Attila képviseletében eljárva még 2008-ban - a Vajnai kontra Magyarország ügyben meghozott strassburgi ítéletet követően - fordultak az Ab-hoz, indítványozva a Btk. önkényuralmi jelképek használatát tiltó bekezdése "ötágú vörös csillagot" fordulatának megsemmisítését.
Ezzel kapcsolatban azt közölték, a 2008-as ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága azt állapította meg, hogy az ötágú vörös csillag többes jelentéssel bír, így nem tekinthető kizárólag önkényuralmi jelképnek. Márpedig a magyarországi szabályozás akkor is büntetni rendeli e jelkép nyilvános használatát, ha arra nem egy totalitárius eszme hirdetése, hanem más - "egy demokratikus társadalomban elfogadható" - politikai üzenet megfogalmazására használják. Ezért a strassburgi bíróság azt állapította meg, hogy a magyarországi szabályozás "indokolatlanul korlátozza a véleménynyilvánítási szabadságot, és így sérti az európai emberi jogi egyezményt" - idézték fel.
Az ügyvédi iroda álláspontja szerint az Ab keddi határozatával - "az indítvány keretein túlterjeszkedve" - az önkényuralmi jelképek nyilvános használatát tiltó büntetőrendelkezés egészét megsemmisítette. Ennek értelmében pedig 2013. május 1-jével megengedi mind az öt "önkényuralmi jelkép" (ötágú vörös csillag, sarló és kalapács, horogkereszt, nyilaskereszt, SS-jelvény) nyilvános használatát.

Jöhet az új lobogó a székely zászló mellé
Az ügyvédi iroda szerint ezért most a jogalkotónak kell gondoskodnia arról, hogy április 30-ig megszülessen egy olyan Btk.-tényállás, amely - összhangban a strassburgi precedensekkel - lehetővé teszi a konkrét jelentéstartalom vizsgálatát az egyes politikai jelképek nyilvános használatának büntetőjogi értékelése során.
Szerintük "a jelképhasználatot csak akkor szabad tiltani, ha az egy önkényuralmi rendszer dicsőítését vagy valamely totalitárius eszmerendszer propagálását célozza". Példaként emelték ki, hogy a horogkereszt nyilvános használatát minden esetben tiltani kell, "hiszen e jelképnek - szemben az ötágú vörös csillaggal - nincsen olyan jelentéstartalma, amit egy az európai kultúrkörhöz tartozó demokratikus társadalomban el kellene tűrni" - fogalmaztak. (Szerintük ugyanis a százmillió ember halálát okozó kommunizmus népszerűsítése elfogadható - de ez persze nem zsidó kettős mérce...)
Helyes kis oktatófilm 1944-ből: a nyilas zászló helyes kitűzése és a megfelelő karszalag szakszerű használata:
- 13:07 Megkezdik a próbagyártást a CATL debreceni akkumulátorgyárának új cellagyártó épületében
- 12:28 Az RTL-nek sikerült megtalálnia a leghitelesebb árulót
- 12:21 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 12:06 Kinevezték az NKA állandó kollégiumainak új tagjait
- 11:30 Brahim Ouaisa Hammou-t is ide ette a fene - lopás miatt körözik az algériait
- 11:26 Ismét kötelező a kamarai tagság az orvosoknak, fogorvosoknak, szakdolgozóknak
- 11:21 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 11:19 Az építőipar, a külpolitika és a rezsicsökkentés volt a téma napirend előtt
- 11:15 Újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 11:10 Úgy tűnik, Ukrajna kapcsán is lejártak a tiszás mézeshetek
- 10:34 Kék szemű, de tavaly barnult Poszeidónt keres a rendőrség
- 10:14 Abszurdba fordult a filmszínház: Magyar nem támogatja a saját bakája jelöltjét a legfőbb ügyészi tisztségre
- 09:55 Befejezte a Mol a Dunai Finomító AV-3 üzemének helyreállítási munkálatait
- 09:39 Megszűntek az afrikai sertéspestis miatt kijelölt megfigyelési körzetek
- 08:50 Amikor a 80-as IQ-jú félanalfabéta testőrödből is képviselőt csinálsz
- 08:32 Bántalmazta a volt feleségét, könnyű testi sértésért ítélték el a Független Közmédia Testület tiszás tagját
- 08:07 Volt főügyész: megmondták, ki ellen lehet nyomozni, és kit nem lehet kihallgatni
- 07:31 Visszaállítja a kötelező orvoskamarai tagságot a parlament
- 07:06 Szombaton tartja tisztújító kongresszusát a Mi Hazánk Mozgalom
- 06:55 A német vállalatok fele a bürokráciát tartja a legnagyobb problémának
- 22:29 Megjelent a kormányhatározat az M6 és az M8 autópálya egyes szakaszaival összefüggő korábbi kormányzati döntések felülvizsgálatáról
- 21:57 Két tartományi választáson is súlyos vereséget szenvedett Merz pártja, északon még a parlamentből is kiestek
- 21:20 Áldozatból elkövetők - hülye antifák, antifa hülyék
- 21:07 Toborzási nehézségek a berlini rendőrségnél: a jelentkezők jó része nem is tud németül
- 20:32 Káosz a Tiszában: Magyar "nem látja biztosítottnak" Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésszé választását
- 20:21 Toroczkai vs Magyar Péter: "ön az egyik tragédia, amit a Fidesznek köszönhetünk!"
- 19:50 Trump szerint Oroszország elvesztette az ellenőrzést az olajfinomító ipara felett
- 19:17 Idióták gyülekezete - ők győztek Berlinben
- 19:06 Újabb ügyben indult eljárás Calin Georgescu ellen - betört kapu és hajnali házkutatás is volt
- 18:55 Modern feminizmus
- 18:48 Mintegy 150 drónberepülést észleltek idén Belgiumban
- 18:22 Átalakítja a pedagógusok továbbképzését a kormány
- 18:04 Változik az elhízott betegek ortopédiai ellátási protokollja
- 17:46 Tízezrek tüntettek az abortusz ellen Pozsonyban
- 17:14 Mi Hazánk: Brüsszelben fogalmazott programot hajt végre a kormány
- 16:50 Pakisztán légicsapásokat hajtott végre afganisztáni célpontok ellen
- 16:12 Három sajtóorgánum pert indít Trump ellen, amiért kitiltották őket a Fehér Házból
- 15:40 Büntetőeljárás indul a spanyol kormányfő felesége ellen
- 15:27 Ügyvédkör-elnök: hatalomátmentés az új legfőbb ügyész jelölése, "marad a Polt-féle csapat"
- 14:45 Megállapodást kötött a Mol a kijevi rezsimmel: hazánkban fognak tárolni üzemanyagot Ukrajnának
- 14:31 Magukat más neműnek képzelő buziknak követel "jogokat" a Háttér Társaság
- 14:10 Biogáz-alapanyag került az M0-s burkolatára a Megyeri híd felé az 5-ös főút csomópontjánál
- 14:02 Baka Andrásnak vannak észrevételei, de ez nem gátolja a Tisza törvényeinek aláírásában
- 13:59 Átmeneti lassulást vár a Bundesbank a német gazdaságban
- 13:42 ORFK: a tranzitforgalom által használt útvonalakra tevődött át a román-magyar határellenőrzés súlypontja
