Noha a kormány által nyújtott garanciáról szóló rendelet karácsony előtt megjelent, még nincs érdemi előrelépés a péti Nitrogénművek Zrt.-nél a nitrogénműtrágya-gyártás újraindításával kapcsolatban – írja pénteki számában a Napi Gazdaság. Félő, hogy műtrágya nélkül maradhatnak tavasszal a gazdák.

Bige László, a társaság tulajdonosa a lapnak azt mondta, még várják, hogy a Magyar Fejlesztési Bank elbírálja az újrainduláshoz szükséges földgáz vásárlására vonatkozó, tízmilliárd forintos forgóeszközhitel-kérelmet. A Napi Gazdaság emlékeztet Karsai József szocialista képviselő szavaira, aki azt mondta: a cég hétfőig át tudja venni az MFB-től a hitelszerződést, amelynek aláírása után megkezdődhet az alapanyagok beszerzése, és újraindulhat a gyár.

Az újraindítás legkevesebb tíz napot vesz igénybe, így legkorábban január végétől termelhet a gyár. A lap azt írja, még ha a tervezett időben be is indul a gyár, akkor sem valószínű, hogy a mezőgazdaság tavaszi nitrogénműtrágya-szükségletét fedezni lehet. Vancsura József, a Gabonatermelők Országos Szövetségének elnöke viszont úgy véli, a vártnál kisebb lehet a kereslet e termékből.

(Napi Gazdaság)