Nem cáfolta az Élet és Irodalom című lapnak adott interjúban a volt Bács-Kiskun megyei rendőrfőkapitány, hogy Lusztig Péter (a piramisjátékos Tribuszerné volt bűntársa, volt pártállami III/II-es főspicli - a szerk.) volt az, aki még szocialista országgyűlési képviselőként a belügyminiszterre hivatkozva kért jelentést tőle a Zuschlag-féle egyesületek utáni nyomozásról.
Akkoriban még Lamperth Mónika volt a belügyi tárca vezetője. Mint ismert: Lusztig Pétert Zuschlag János belügyi kapcsolataként emlegették a bíróságon. Azt a telefonbeszélgetést azonban még nem mutatták be, amely Zuschlag és Lusztig között zajlott.
A Magyar Nemzet emlékeztet rá: Lusztig tanácsaira a jelenlegi igazságügyi miniszter is igényt tart, Draskovics Tibor tárcája havi 300 ezer forintot fizet a baranyai szocialista lobbi meghatározó alakjának.
(hírTV)