Fajvédő balliberálisainktól már megtanultuk, hogy a jó öreg "megélhetési bűnözés" mellett sok egyéb, más, nem szankcionálandó, "szegín romákok nem tehetnek róla, hogy ezt kell tenniük" cigánybűnözés-fajta is van. Ilyenek az "indulati bűnözés", a "kedvtelési bűnözés", az "unaloműzési bűnözés", meg, persze, a Patai Jauzsika-eset "magyarázata" (ITT van) óta tudjuk, "a rasszista fehérek elvárásainak megfelelni akaró bűnözés". Ezek közül a "kedvtelési/unaloműzési bűnözés" kategóriájába tartozik a köv. eset: az, amikor csak úgy passzióból össze-vissza verik remek romáink a gádzsókat. Azokat a gádzsókat, akik megtermelik a segílykéjüket... A HírTV cikke következik.

Szórakozásból rabolták ki az asszonyt
 
Egy nap alatt elfogta a rendőrség azt a három fiatalt, akik a gyanú szerint brutálisan kiraboltak egy asszonyt a Pest megyei Péteriben. A középkorú nő több súlyos sérülést szenvedett, ráadásul a tizenéves tettesekről az is kiderült, hogy nem az értékekért, pusztán csak szórakozásból követték el a kegyetlen bűncselekményt, melynek áldozatát ötletszerűen választották ki.


Nem riadtak meg attól sem, amikor a nő segítségért kezdett kiáltozni, és ezután is tovább verték, ráadásul az elfogásuk után sem tanúsítottak semmiféle megbánást.
Az 54 éves asszony hétfő éjszaka egy buszmegállóból tartott hazafelé, amikor három gyerek támadott rá. Ököllel és valamilyen egyéb eszközzel kezdték ütlegelni, és akkor is tovább folytatták a verését, amikor a táskáját már megszerezték - benne a személyes irataival, két mobiltelefonnal, bankkártyával és több tízezer forint készpénzzel. A sértett a bántalmazás következtében a fején és a hasán is súlyos sérüléseket szenvedett, és eltört az egyik lábának szárkapocscsontja is.

A rendőrök a forró nyomos üldözés során, már másnap elfogták a 14 és 17 év közti gyanúsítottakat, akik a kihallgatásuk során elmondták: előre megállapodtak arról, hogy szórakozásból valakitől pénzt fognak szerezni. A sértettet véletlenszerűen választották ki, és az érkező busznál szemelték ki. A trió egyik tagja sem tanúsított megbánást, sőt elmondták, hogy még akkor is tovább verték a sértettet, amikor az segítségért kezdett kiabálni. A Monori Rendőrkapitányság előterjesztést tett a fiatalkorú gyanúsítottak előzetes letartóztatásának elrendelésére.

(a HírTV cikkének egy az egybeni átvétele)

Kuruc.info:

1.)    megint csak utalnunk kell arra, hogy a szigetvári (barcsi), cigányokat felpofozó magyarokat (fejenként) 13 évre akarják ítélni. Ezek meg valszeg valami ejnyebejnyével megússzák. Szép dolog a kettős mérce...

2.)    vajon ha magyarok csinálnák ezt a "kedvtelési bűnözést" cigányokkal, mi lenne belőle? Strassbourgig hallatszana a balbiberális visítás, Mohácsivész Shittória megint telehazudná a BBC-t, hazánk még nagyobb "dicsőségére"?! Most persze csak egy-két portál ad hírt az esetről; arra ne is számítsunk, hogy pl. a Néphazugság, a TV2, az RTL Klub vagy a Blikk egyáltalán beszámol róla. Pedig ez nagyon durva sztori... Igen, épp ezért nem hallunk róla sehol, mert a fajvédők "azért bűnöznek szegín romákok, mert nincs mit enniük" dumáját semmisíti meg.