Leomlott a járási hivatal ügyfélközpontja tetőszerkezetének egy része a felvidéki Révkomáromban szerdán délelőtt, a szerencsétlenségben egy ember meghalt, ketten megsérültek - jelentették a hatóságok hivatalos közlésére hivatkozva szlovákiai médiaforrások.



Fotó: nyitrai rendőrség

A szerencsétlenség a révkomáromi hivatal Kertész utcai ügyfélközpontjában történt, pontos oka egyelőre nem ismert, még vizsgálják a hatóságok.

A tragédiában egy személy a helyszínen életét vesztette, egy másikat súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba, egy harmadik könnyebb sérüléseket szenvedett - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

A ma7.sk felvidéki magyar hírportál jelentése szerint a szerencsétlenséget a helyi járási hivatal bejárati részének leomlása okozta, információik szerint az életét vesztő személy és a két sérült is az ügyfélközpont látogatói voltak.

A szerencsétlenség után a helyszínre érkezett Matus Sutaj Estok belügyminiszter, aki sajtótájékoztatóján az eset körülményeinek kivizsgálását ígérte, és nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az omlás összefügghetett a régióban a hétvégén tapasztalt földmozgással, ezért az érintett térségben lévő - a belügyminisztérium hatáskörébe tartozó - épületek ilyen irányú vizsgálatára is utasítást adott.

A szóban forgó épület még a múlt század nyolcvanas éveiben épült, 2018 és 2019 folyamán kétlépcsős felújításon esett át.

(MTI nyomán)